Másnap pilisi nyárköszöntő folklór napot tartanak
Az Experidance a pilisszántói Szikla Színházban
Az Experidance tánckar fellépése lesz a pilisszántói Szikla Színház idei évadjának kiemelt programja; a csapat július 4-én lesz látható, másnap pilisi nyárköszöntő folklór napot tartanak.
2009.06.24 15:10ma.hu
A Román Sándor vezette Experidance az Ezeregy év című produkciójával lép fel, táncban mutatva be történelmünket a honfoglalástól napjainkig.
A Szikla Színház másnapi programjában, július 5-én nyárköszöntő folklórnap szerepel, ezen a Pilis környéki települések nemzetiségi együttesei, köztük a szlovákiai Zemberovce énekkara ad műsort. Este zenés mulatság zárja a programot a Mosoly együttessel.
A Pilis hegy oldalában lévő volt kőbánya helyén, a görög színházakhoz hasonló helyen, egyedülálló környezetben álló pilisszántói Szikla Színház idén hetedik évadát tartja.
A színház felett civil szerveződés keretében néhány évvel ezelőtt, Makovecz Imre felügyelete mellett épült meg a Boldogasszony kápolna.
A színház alól indulva lehet eljutni a Csillagösvényhez, amelyen történelmünk legnagyobb alakjainak szobrai kaptak helyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06