Hátborzongató tárlat a Nagy Almában
Lennon véres ruhái egy New York-i kiállításon
Azt a barna papírzsákot is kiállítják a John Lennon New York-i éveit bemutató kiállításon, amelyben 1980 decemberében özvegye, Yoko Ono a kórházban visszakapta meggyilkolt férje véres ruháit.
2009.05.12 07:54MTIA japán művésznő a kedden nyíló kiállítás előtti beharangozó sajtókonferencián elmondta, hogy nehéz döntést hozott és várhatóan sokan bírálni is fogják ezért, de úgy gondolja: fontos, hogy az emberek ráébredjenek a fegyveres erőszak szörnyűségeire.
"Azt hiszem, szomorú és szívszorító paradoxon, hogy John nagyon szerette ezt a várost és itt ölték meg" - mondta Yoko Ono. A kiállításon, amelyet a New York-i Rock and Roll Hall of Fame Annexben tartanak, kiállítják többek között Lennon híres New York City-feliratú pólóját, amelyet egyik legismertebb fotóján visel, utolsó otthonában, a Dakota House-ban használt pianinóját, valamint azt a posztumusz Grammy-díjat, amelyet utolsó, Yokóval közös albumukért, a Double Fantasy-ért kaptak. Láthatók továbbá olyan levelek, amelyek Lennonnak az Egyesült Államokból való kitoloncolás elleni küzdelmét dokumentálják - vannak köztük hivatalos levelek, rajongók és olyan támogatók írásai is, mint Joan Baezé vagy John Lindsay New York-i polgármesteré -, az a Fender Telecaster gitár, amelyen 1974-ben a Madison Square Gardenben játszott Elton John koncertjén, és tucatnyi dalszöveg kézirata: elolvashatják a hívek a Nobody Told Me, a Whatever Gets You Thru The Night vagy a Luck of The Irish eredeti sorait. Yoko Ono bevallotta, hogy Lennon halála közel 30 év után is kísérti őt, és talán ezért is kell beszélni róla, ezúttal a tárgyak erejével.
A kiállítás egész évben nyitva tart. A jegyárakból származó bevételek egy részét a John és Yoko által létrehozott Spirit Foundations jótékonysági alapítvány kapja meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06