"Élesebb az elmém, mint húszéves koromban"
A legidősebb Nobel-díjas, Rita Levi-Montalcini százéves
"Élesebb az elmém, mint húszéves koromban" - mondja Rita Levi-Montalcini Nobel-díjas olasz neurobiológus, a legidősebb élő (és a valaha legmagasabb kort megélt) Nobel-díjas, aki április 22-én ünnepli századik születésnapját.
2009.04.20 10:35MTIÉrtelmiségi, de hagyománytisztelő torinói zsidó család sarja.
Apja nem helyeselte, hogy nő létére tanulni és dolgozni akar, ő mégis elérte, hogy orvosnak mehessen. 1936-ban summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát, ezután a neurológiára és a pszichiátriára szakosodott, a környéki szöveteknek az idegsejt növekedésére gyakorolt hatását kutatta. Ígéretes pályafutását a Mussolini-rezsim a zsidók szakmai érvényesülését tiltó törvénye törte derékba, így hálószobájában rendezte be laboratóriumát. (Erről az időszakról ma úgy nyilatkozik, hogy tulajdonképpen köszönettel tartozik az őt alsóbbrendűnek nyilvánító Ducénak, mert így megismerhette a munka igazi élvezetét.)
1943, Olaszország német megszállása után bujkálnia kellett, majd egy menekülttáborban orvosként dolgozott. A háború után folytathatta kutatásait, s két cikke felkeltette az amerikai St. Louis Washington Egyetem zoológiai tanszékvezetője, Victor Hamburger professzor figyelmét. 1947-ben Levi-Montalcini elfogadta a neki felajánlott amerikai állást - szerződése eredetileg egy szemeszterre szólt, végül mégis 30 évig maradt ott, 1958-tól már maga is professzorként.
1948-ban fölfedezték, hogy az egértumor egy változata csirkeembrióba ültetve serkenti az idegnövekedést, a hatást a tumorban található, általuk idegnövekedési faktornak (NFG) elnevezett anyagnak tulajdonították. Levi-Montalcini kimutatta, hogy a tumor hasonló sejtnövekedést idéz elő laboratóriumban életben tartott szövettenyészetben is. Az NFG-t Stanley Cohen biokémikus izolálta a tumorból, ez volt az első a számos sejtnövekedési faktor közül, amelyet állatok testében találtak.
Az is kiderült, hogy az NFG-t több-kevesebb mennyiségben minden sejt tartalmazza, s felfedezése azt is bizonyította, hogy egyes sejtek által elválasztott anyagok, melyek nem tartoznak az addig ismert hormonok közé, más sejtek addig tisztázatlan mechanizmusu folyamatait befolyásolják. Cohen és Levi-Montalcini felfedezésükért évtizedekkel később, 1986-ban kapták meg a Nobel-díjat. Levi-Montalcini a Washington Egyetemen, majd a Római Sejtbiológiai Intézetben dolgozott tovább, A tökéletlenség dicsérete című önéletrajza 1988-ban jelent meg.
1987-ben átvehette a Nemzeti Tudományos Érmet, ez a tudományos világ legnagyobb díja az Egyesült Államokban, tagja az amerikai és az olasz tudományos akadémiának, s ő volt a vatikáni pápai tudományos akadémia első nőtagja. 2001-ben az olasz szenátus örökös tagjának nevezték ki, és ma is aktívan részt vesz a felsőház vitáiban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06