Programajánló
Országos Sillerfesztivál Pakson
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a hétvégén az Országos Sillerfesztivált Pakson. Az elmúlt évek hagyományait követve pénteken tartják a borok szakmai értékelését, szombaton pedig a közönségnapot gasztronómiai és kulturális programokkal.
2018.05.30 23:30MTIMint azt Polgár Zoltán, a fesztivált a paksi önkormányzattal közösen szervező Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének vezetőségi tagja az MTI-nek elmondta, régebben Európa-szerte ismert volt a paksi siller, az egykori Paksi Állami Gazdaság exportra is készítette az 1950-es, 1960-as években. A programmal a siller ismertségét és elismertségét szeretnék visszaállítani.
Érdekességként elmondta, hogy míg más siller borok kizárólag kék szőlőből készülnek, addig a paksi siller különlegessége az, hogy a fehér és kék szőlőt együtt szüretelik és érlelik.
Az idei Országos Sillerfesztiválon hozzávetőleg kétszáz bormintára számítanak. A távolabbi vidékekről és a határon túlról már megérkeztek a nevezések: öt országból több mint száz siller vár értékelésre, a paksi és Paks környéki borok nevezése még zajlik - közölte Polgár Zoltán.
A borok bírálatát június 1-jén tartják 9 és 13 óra között a Sárgödör téren, Paks festői pincefalujában. Idén hét bizottságban 66 borbíró értékeli majd a mintákat, amelyek Magyarországon kívül a Vajdaságból, Erdélyből, Felvidékről és Németországból származnak, akárcsak a zsűritagok.
A Kárpát-medence legjobb száz borát június 2-án, szombaton délután, a közönségnapon bárki szabadon kóstolhatja - tette hozzá Polgár Zoltán.
A közönségnapon a korábbinál szélesebb ételválasztékkal és kulturális programokkal is várják a látogatókat. Lesznek gyermekprogramok, este pedig a Hesz Ádám Akusztik és az Ocho Macho ad koncertet.
A X. Országos Sillerfesztivál fővédnöke Süli János tárca nélküli miniszter, a szakmai nap fővédnöke Nyitrainé Sárdy Diána, a Szent István Egyetem Borászati Tanszékének vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06