Programajánló
Népművészeti gálával köszöntik az új évet a Müpában
A műsor a karácsony és farsang közötti időszak keretébe foglalva villant fel részleteket az újesztendő hagyományaiból, több száz éves följegyzésekből, dallamokból is válogatva.
2017.12.29 23:30MTIÚjévköszöntő népművészeti gálát rendeznek január 6-án a Müpában, Budapesten - közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel pénteken.
A közlemény szerint a műsor a karácsony és farsang közötti időszak keretébe foglalva villant fel részleteket az újesztendő hagyományaiból, több száz éves följegyzésekből, dallamokból is válogatva.
Fellép Györfi Erzsébet és a Barozda együttes, Méry Rebeka és a Duna Folk Band, az Üsztürü zenekar, a Zeneakadémia népzene tanszékének hallgatói, valamint számos hagyományőrző a Kárpát-medence különböző tájairól.
Szerepelni fog a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Pál István Szalonna művészeti vezetése mellett, valamint a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató gyerek résztvevői is.
A "Halljátok, mit ajkim zengenek..." című műsort Pávai István szerkeszti, a rendező Mihályi Gábor. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06