Könyvajánló
Apponyi Géraldine albán királynéról szóló kötet jelent meg az Európa kiadónál
Apponyi Géraldine magyar származású albán királynéról szóló, ritka forrásokat is felhasználó életrajzi kötet jelent meg az Európa Könyvkiadónál.
2015.09.10 22:30MTIA kötet francia szerzője, Joséphine Dedet az MTI-nek kedden elmondta, hogy a száz éve született Apponyi Géraldine történetével kislányként találkozott először, ugyanis a szülei baráti viszonyt ápoltak a királyné Franciaországban élő féltestvérével. "Úgy éreztem, mintha a történet egy tündérmese volna" - fűzte hozzá.
A korabeli sajtó által "Magyarország Fehér Rózsájaként" emlegetett Apponyi Géraldine 1915-ben született Budapesten, apja Apponyi Gyula magyar gróf, míg anyja, Gladys-Virginia Steuart gazdag amerikai család sarja volt. A tanulmányait külföldön végző, több nyelven kiválóan beszélő Géraldine időközben elszegényedett családját 1937-ben keresték fel a feleséget kereső Ahmet Zogu albán király képviselői. Fényképe alapján a 42 éves uralkodó meghívta magához a fiatal lányt, akit 1938 áprilisában el is vett feleségül. A főként politikai szempontok alapján megkötött, ám végül mindkét félnek boldogságot hozó házasságot mások mellett Horthy Miklós kormányzó is pártolta.
A kötet megírásához a szerző lehetőséget kapott az akkor a Dél-afrikai Köztársaságban élő egykori királynéval és az életének egyes szakaszaiban fontos szerepet játszó, mára elhunyt személyekkel való beszélgetésre, emellett Apponyi Géraldine a magánlevelezését és fényképeit is a rendelkezésére bocsátotta.
Joséphine Dedet az MTI-nek kiemelte, hogy a 2002-ben elhunyt Géraldine királyné élete rendkívül érdekes nézőpontot kínál Európa 20. századi történelméhez. Mint fogalmazott, a könyv egyszerre szól egy rendkívül bátor és karizmatikus nőről, valamint arról az első világháború lezárását követő időszakról is, amely magával hozta a régi Európa eltűnését.
A szerző úgy véli, hogy a többnemzetiségű családból származó, a kontinens arisztokráciájához számos családi szállal kötődő, sokat utazó Géraldine egy valódi, modern európai nő volt, aki egész életében mély szeretet táplált Magyarország iránt.
"Élete végén testvérével, Virginiával közösen élt. Egymással elsősorban anyjuk nyelvén, angolul beszéltek, azonban rengeteg szó esett Magyarországról, szorosan követték a magyarországi eseményeket" - idézte fel Joséphine Dedet, aki szerint rendkívül fontos volt az idős Géraldine számára, hogy ne feledkezzenek el róla szülőhazájában.
A szerző szerint Géraldine élete a valódi szerelmet hozó királyi házasság és a boldog időszakok ellenére sem tekinthető egyszerű tündérmesének. Alig nyolc éves volt apja halálakor, esküvője után egy évvel pedig már menekülnie is kellett férjével Albániából az országot megszálló olasz csapatok elől. A fasiszta olasz vezetés ráadásul azt a napot választotta a támadás megindítására, amelyre Géraldine és Zogu első gyermekének születését várták. A királyné így alig pár napos fiával, a szüléstől és a körülményektől súlyos betegen volt kénytelen megkezdeni a több mint hat évtizeden keresztül tartó, számos megpróbáltatással járó száműzetését.
Joséphine Dedet könyve először 1997-ben jelent meg, amelyet 2012-ben követte a most magyarra is lefordított második kiadás. A Géraldine - Egy magyar nő Albánia trónján című kötetet kedden mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a szerzővel Csaplár-Degovics Krisztián történész, gróf Károlyi László és Veiszer Alinda beszélgetnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06