102 éves volt a színművésznő
Elhunyt Jászai Joli
Nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott, túl a hetvenen került színpadra.
2008.09.29 17:19MTIJászai Mari színész unokahúga 1907. május 21-én született a Sopron vármegyéhez tartozó Rábatamásiban, a helyi kántortanító kilencedik gyermekeként. 1950 és 2004 között Pécsett élt, az elmúlt években pedig a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház lakója volt.
Nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott, túl a hetvenen került színpadra. Előadói képességét és egyéni humorát Jászai Mari szobrának avatóünnepségén a győri színház igazgatója, Bor József fedezte fel, aki szerepet kínált neki Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabjában. Jászai Joli ezután fellépett Veszprémben és több televíziós műsorban, illetve nyugdíjas esteken.
Számos filmben is láthatta a közönség, szerepet kapott egyebek mellett a Szerelem első vérig, a Szerelem második vérig, a Csók, anyu, az Édes Emma, drága Böbe, a Napló apámnak, anyámnak, a Hetedik szoba és a Sztracsatella című alkotásokban is. A kilencvenes években televíziós talk show-k szívesen látott vendége volt. Verseim címmel 1992-ben önálló kötete jelent meg.
Jászai Joli temetéséről később intézkednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06