A nemzet művészét
Balog Zoltán 70. születésnapja alkalmából köszöntötte ifjabb Sánta Ferencet
Az emberi erőforrások minisztere hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte ifjabb Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, prímást, a nemzet művészét pénteken Budapesten.
2015.03.07 18:31MTIAz Emberi Erőforrások Minisztériuma szombati közleményében azt írta, Balog Zoltán köszöntőjében felidézte azt a sok elismerést, amelyet az Európai Unió soros elnöksége idején Magyarország kapott ifjabb Sánta Ferenc munkássága révén, a klasszikus, a magyar népzene, a cigányzene megismertetése segítségével.
A miniszter kiemelte: ifjabb Sánta Ferenc olyan művész, aki mindig kitartott az igazi értékek mellett, s ez jellemzi munkásságát a Kossuth-díj odaítéléséért döntő bizottságban is.
Ahhoz, hogy tehetségét ki tudta bontakoztatni, szükség volt a család, a barátok, a kiváló zenésztársak támogatására - méltatta a miniszter azt a művészi környezetet, melyből ifjabb Sánta Ferenc tehetségét merítette, s amelynek segítségével a legnagyobbak közé emelkedett.