Ez az, ami kell nekünk!
Ferenc pápa: "Isten erősebb a korrupciónál is"
A katolikus egyházfő szerint a világnak gyengédségre, szelídségre és jóságra van szüksége.
2014.12.24 23:00MTIA konfliktusok, a gyűlölet és az egoizmus uralta világnak gyengédségre, szelídségre és jóságra van szüksége - mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.
Homíliájában az egyházfő úgy fogalmazott: Jézus születésének fényét az egyszerű emberek látták meg, ők voltak képesek befogadni az isteni üzenetet. A fényt nem látták meg az önteltek, gőgösek, azok, akik a törvényeket saját személyükre szabják és önmagukba zárkóznak.
Isten türelmes, szereti az embert még kicsiségében is, Isten erősebb a sötétségnél és a korrupciónál is - hangoztatta Ferenc pápa, akinek szavait ötezer hívő hallgatta a Szent Péter-bazilikában és milliók a televíziókon és rádiókon keresztül.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06