Fesztiváltörténelem
Idén is Szigetelnek
Idén huszonegyedik alkalommal, augusztus 5. és 12. között rendezik meg az óbudai Hajógyári-szigeten a Sziget fesztivált.
2013.08.03 09:49MTI
1993-ban a világ legolcsóbb és legjobb nyaralásának nevezték a Hajógyári-szigeten "Kell egy hét együttlét" jeligével megrendezett Diákszigetet. Az ötletgazdák - Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi és Szekfű Balázs - olyan nemzetközi ifjúsági kulturális találkozót akartak szervezni, amely mérsékelt áron kínál lehetőséget kulturális szabadidős programokra és kapcsolatteremtésre.
A 26 millió forintos költségvetésű rendezvény fővédnökségét Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta, az ismert hazai előadók és kezdő művészek kétszáz koncertje, nyolcvan film és negyven színházi produkció több mint 43 ezer látogatót vonzott.
Az 1994-es második rendezvény apropója a woodstocki fesztivál 25. évfordulója volt, több ismert külföldi fellépővel (Jethro Tull, Ten Years After). Tizennyolc helyszínen 350 program fogadta az előző évinél százezerrel több látogatót, a költségek 120 millió forintra rúgtak.
1995-ben a harmadik Diákszigetre, amelyen a Stranglers és John Cale is fellépett, 173 ezren látogattak ki. A fesztivál neve 1996-ban Pepsi Szigetre változott, a Prodigy, a Therapy, a Sonic Youth fellépéseivel fémjelzett eseménysorozatra 206 ezren mentek el.
1997-ben 28 helyszínen csaknem nyolcszáz program zajlott, egyebek között David Bowie, a Faith No More, a Motörhead fellépése már 260 ezer ember vonzott. Ekkor közvetített először a helyszínről a Music Television, és ekkor költöztek az éjszakai koncertek hangszigetelt sátrakba.
1998-ban (Chumbawamba, Patti Smith) a 265 ezer látogató és a több mint 800 program egyaránt újabb rekordot jelentett, ettől kezdve lett folyamatos a zajszint-ellenőrzés.
1999-ben (Faithless, Paradise Lost, Suede) 53 helyszínen, 452 rendezvényen mintegy ötezer művész lépett fel összesen 297 ezer látogató előtt. Történt egy súlyos baleset is: egy körhinta két kocsija menet közben kiszakadt, és a benne ülőkkel együtt a földre zuhant; egy fiú később belehalt sérüléseibe.
A 2000-es fesztivál (Oasis és Lou Reed) arról is emlékezetes, hogy 1592 szerelmes pár megdöntötte a tömeges csókolózás Guinness-rekordját.
2001-ben (Morcheeba és Faithless) a 361 ezer látogató számára 50 helyszínen ezernél is több programon több mint 400 fellépő nyújtott szórakozást. Ekkor fordult elő először, hogy a legerősebb napon ki kellett tenni a jelképes "megtelt" táblát, mert a nézők száma elérte a rendezők által megállapított 60 ezres felső határt - ennyi embert volt képes kiszolgálni az alkalmilag kiépített infrastruktúra.
A tizedik Sziget Fesztiválon, 2002-ben (2001-ben lejárt a Pepsi és a Sziget Kft. együttműködési szerződése, azóta a Sziget név önálló brandként él tovább) egyebek között a Cure, a Pulp és Iggy Pop lépett fel, ekkor debütált a különleges fénytechnikát alkalmazó felfújható labirintus, a Luminárium. A vendégszám 355 ezer volt, a költségvetés pedig túllépte az egymilliárd forintot.
2003-ban minden addiginál több külföldi fellépő, köztük a Massive Attack járt a fesztiválon. A hét nap alatt összesen 353 ezren látogattak ki a Szigetre, a nézőcsúcs az első két nap szintén rekordokat döntögető esőzések miatt maradt el. Megdőlt ugyanakkor egy másik rekord: az egyik nap 62 ezer nézőt számláltak, korábban soha nem voltak ennyien a Szigeten egy nap.
2004-ben (Pet Shop Boys, Chumbawamba, Scissor Sisters) a 369 ezer látogató jóvoltából megdőlt az addigi nézőcsúcs. 60 helyszínen több mint 100 külföldi, 350-400 hazai zenekar és előadó lépett fel, és ezernél több program szórakoztatta a fesztiválozókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06