Dzsdejdában rendezik meg
Bejrút közelébe költözik a baalbeki nemzetközi fesztivál
Bejrút egyik peremvárosába költözik idén a híres kelet-libanoni római kori templomban tartott baalbeki nemzetközi fesztivál a szíriai háborúval kapcsolatos erőszakos cselekmények miatt - jelentették be kedden a szervezők.
2013.07.03 06:35MTI
"A helyzet ellenére és a hatóságokkal folytatott konzultációk után úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a fesztivált, de más helyszínen. Dzsdejdában rendezzük meg, abban az épületben, amelyet a 19. században selyemhernyó tenyésztésére használtak. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert Bejrút közelében van, és mindenki számára elérhető" - olvasható a szervezők közleményében.
A fesztivált 1956-ban tartották meg először. Az 1975-1990-es polgárháború után szünetelt, 1997-ben nyitotta meg újra kapuit. 2006-ban az Izrael és a Hezbollah libanoni síita szervezet közötti háború idején szintén törölték.
Renée Fleming híres szopránénekesnő, akit meghívtak a 2013-as rendezvényre, lemondta az arab világ egyik legrangosabb kulturális eseményén való részvételét.
Baalbek az elmúlt hetekben több, lázadók által Szíriából indított rakétatámadás célpontja volt, megtorlásként amiatt, hogy a Hezbollah a szíriai kormányerőket támogatja.
A fesztivál, amely eredetileg június 30-án kezdődött volna, augusztus 17-én nyílik Marianne Faithfull rockénekes koncertjével.
Kapcsolódó írások:
- Rakéták csapódtak be Bejrútban
- Két repülőgépet indítanak Bejrútba a Szíriából távozni kívánó orosz állampolgárokért
- Elhunyt Antióchia és az egész Kelet görög ortodox pátriárkája
- Harcok Bejrútban síita és szunnita fegyveresek között
- Tüntetők megpróbáltak behatolni a libanoni miniszterelnöki hivatalba
- Autóba rejtett pokolgép robbant Bejrútban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06