Produkciók, gyerekprogramok, koncertek
Színházak éjszakája májusban
Második alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat 14 színházában május 4-én délutántól hajnalig várják a közönséget különleges eseményekkel, interaktív programokkal.
2013.04.04 13:15MTIA nézők a Színházak éjszakájára érvényes karszalag megvásárlásával ellátogathatnak a résztvevő színházak bármelyikébe. A színházak erre az alkalomra született produkciókkal, gyerekprogramokkal, koncertekkel készülnek, a közönség például beszélgetéseken, kulisszajáráson és tánctanításon is részt vehet.
A rendezvényhez idén a Jurányi Inkubátorház is csatlakozik, ott lesz a hajnali záró program. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a Színházak éjszakája ötletével a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor kereste fel. A Fővárosi Önkormányzat az esemény mellé állt, hiszen ez páratlan alkalom arra, hogy a színházak megmutassák magukat.
Az MTI-nek elmondta: a főváros mintegy 9 millió forinttal járult hozzá az idén a Színházak éjszakája megrendezéséhez. Kiemelte: egy ilyen napon különösen megfigyelhető, hogy az emberek mennyire szeretik a színházat. Hozzátette: politikai vezetőként azon lesz, hogy ez a terület a továbbiakban is megfelelően működjön. Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója felidézte: tavaly 13 fővárosi önkormányzat által fenntartott színház összefogásával született meg hagyományteremtő céllal az esemény, akkor 8 ezer néző vett részt a programokon.
A színházak mellett az interneten is meg lehet vásárolni a karszalagokat, de azokat átvenni csak a teátrumokban lehet. Vannak olyan rendezvények, amelyekre regisztrálniuk is kell a nézőknek. A belépők ára nem változik: a felnőtt 1700, a diák 1000, a gyerek karszalag 100 forintba kerül. A Színházak éjszakáján a Jurányi Inkubátorház mellett a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház, az Újszínház és a Vígszínház vesz részt.
A színházak programjai között szerepel a Bábborzongató Barangolás, az Ördögölő-Csűrdöngölő, a Szívből Soul, az Alvószínház felnőtteknek, a Nézőhorgászat, a L'Élek, a Kék Angyal Bár, a Mozgófénykép-dalok, a Best of Kabaré című produkció és A gondnokság című színházi sitcom 2. évadának befejező részét is láthatják a nézők ezen az estén.
Az esemény támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a közmédia több magazinműsorában és hírműsorában is szó lesz a rendezvényről. A Kossuth Rádió Belépő című kulturális magazinja a Thália Színház Látványstúdiójából élő adásban jelentkezik, emellett négy mozgó stáb követi az eseményeket, a Színházak éjszakája így készült összefoglalója másnap szerepel műsoron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06