A "freskó" eltűnése felháborította a lakosságot
Visszavonták az árverésről a Londonból "ellopott" Banksy-graffitit
Visszavonták egy miami árverésről Banksy "gerillafestő" egy vélhetően dollárszázezreket érő falfirkáját, amely egy londoni áruház faláról tűnt el tisztázatlan körülmények között.
2013.02.24 16:00MTIAz aukciót szervező Fine Art Auctions Miami tulajdonosa azt mondta, hogy noha nem lett volna semmiféle törvényes akadálya az árverésnek, a kép eltűnését övező viták miatt megkérték a tulajdonost, hogy vegye vissza a Slave Labour (Rabszolgamunka) című graffitit.
Az utcai falfestmény mezítlábas, térdeplő fiúcskát ábrázol, aki varrógép fölé görnyedve varrja a brit nemzeti lobogót. Banksy a mindent egy fontért árusító Poundland bolthálózat egyik üzletének falát dekorálta ki vele 2012-ben, mert a cég gyaníthatóan olyan termékeket importált Indiából, amelyek gyermekmunkával készültek.
A graffiti egy hete tűnt el az alatta lévő vakolattal együtt, s már másnap felbukkant a floridai aukciósház honlapján, ahol február 23-ra, szombatra hirdették még az árverést, 500-700 ezer dollár (110-150 millió forint) közötti árat remélve érte. Senki sem tudja, hogy ki vallja magát a kincset érő falfirka tulajdonosának, sem azt, hogyan került a miami aukciósházhoz. A "freskó" eltűnése felháborította az érintett észak-londoni negyed lakosait, akik már hozzászoktak a látványához.
A Rabszolgamunka című művel egyidejűleg visszavontak egy másik Banksy-graffitit is, a Wet Dog (Vizes kutya) című, 600-800 ezer dollár értékűre becsült alkotást, amelyet egy Banksy-firkákra szakosodott New York-i galériatulajdonos, Stephan Keszler bocsátott árverésre. A Jordán folyó nyugati partján 2006-ban vagy 2007-ben készült képet, amelyen egy kutya éppen lerázza a vizet nedves bundájáról, Keszler és emberei mentették meg 2010-ben a háztulajdonos kérésére, majd Keszler meg is vásárolta tőle.
Keszler azt mondta, hogy a másik Banksy-képet övező hajcihő miatt mondtak le a graffiti eladásáról. A műkereskedő nem árulta el, hogy ő bocsátotta-e árverésre a Rabszolgamunkát a mindeddig ismeretlen tulajdonos megbízásából. Mindenesetre örvendetes áttörésnek nevezte, hogy immár Banksy falfirkái is aukcióképesek.
Stephan Keszlert gyakran vádolják azzal, hogy úgymond lopott műalkotásokkal kereskedik, a galériatulajdonos szerint azonban Banksy kéretlenül, az ingatlantulajdonosok megkérdezése nélkül dekorálja ki a falakat, így a falfirkák a háztulajdonosokat illetik, akik szabadon, Banksy megkérdezése nélkül azt tehetnek velük, amit akarnak.
A társadalom-, sőt civilizációbíráló képeiről ismert Banksy kiléte ismeretlen, mert szigorúan névtelenségbe burkolódzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06