Magyar musical sikersorozat
Húszéves a Kölyök
Húsz évvel ezelőtt mutatták be a budapesti Arizona Színházban a Charlie Chaplin világhírű történetéből készült magyar musicalt.
2012.12.15 08:28napiotthon.huA legendás budapesti Arizóna Színházban az 1992. december 18-án bemutatott musical hamar népszerű lett, a színház megszűnéséig műsorán szerepelt, és az utolsó előadást a kívül rekedt több száz érdeklődő utcai kivetítőkön nézte végig.
Az ősbemutatót követően a Kölyök Sopronban, a budapesti József Attila Színházban, a komárnói Jókai Színházban, Veszprémben, Miskolcon, Pécsett, Kassán, Lendván, Mosonmagyaróváron, a Várnai Operaházban és jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban került színpadra.
A XX. század nagy nevettetője, Charlie Chaplin az 1921-ben Amerikában bemutatott filmjét első gyermekének korai halála után készítette el, mintegy mozivászonra álmodva apai érzéseit, mindazt, amit egy "kölyökkel" átélhetett volna. Ezt a valóságelemet, a talált gyermek és a csavargó megejtő történeteként szőtte tovább Pozsgai Zsolt kitűnő szövegkönyvében, és ezeket az érzéseket szólaltatta meg Nagy Tibor magával ragadó zenéje és Bradányi Iván mesteri dalszövegei.
A musical a szerzők szándéka szerint főhajtás is a nagy humanista emléke előtt. Magyarországon a darab első főszereplői az Arizona Színházban Mikó István és Keresztes Ildikó, a két kölyök Krisz Rudi és Vass Gábor, a legtöbb előadást megért József Attila Színházban Józsa Imre, Hegyi Barbara, Galambos Erzsi és a kölykök: Kőrösi Gábor és Kazi Balázs voltak. Nagy Tibor zeneszerző kölyök-dalai örökzölddé váltak, külön „életet” élnek a darabtól függetlenül is.
A több mint négy évtizede alkotó művész pályafutása alatt olyan, műfajt meghatározó énekeseknek írt, számokat, mint Máté Péternek, Cserháti Zsuzsának, Katona Klárinak, Komár Lászlónak, Tóth Verának és másoknak. Többszörös európa- és világ fesztivál-díjas művei a hazai könnyűzenei élet meghatározó alkotásai. Bradányi Iván neve egybeforrt a magyar dalszövegírás fogalmával. Több ezer vers, musicalek fordításai, számtalan könyv jegyzi a nevét.
Pozsgai Zsolt író, drámaíró, rendező műveit rendszeresen játsszák magyar és külföldi színházak, filmeket rendez és ír, drámái több kötetben megjelentek. A Kölyök volt az első musicalje, a jelenleg is műsoron levő szegedi előadást is ő rendezte. Az előadásokból több televíziós felvétel készült, és a musical teljes zenei anyagát 2008-ban az EMIMusical Hungary Kiadó jelentette meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06