Országjáró verseny
Utolsó állomásaihoz érkezik a Fölszállott a páva
Utolsó állomásaihoz érkezik szombaton a közmédia Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata a Dunán.
2012.10.26 20:29MTIEgy héttel később, november 3-án már az elődöntők indulnak, amelyekben a területi selejtezőkről továbbjutó produkciók versenyeznek. Miskolc és Gödöllő érintésével érkezik vissza a fővárosba a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza közös szervezésű vetélkedője - közölte az MTVA pénteken az MTI-vel.
Mint írják, a két utolsó, miskolci és gödöllői területi selejtezőn komoly kihívás várt a zsűrire: az "acélvárosban" rengeteg tehetséges énekes állt színpadra, Gödöllőn pedig, ahol csaknem négyszázan mutatkoztak be, a táncospárok és az együttesek remekeltek. "Az életben maradás záloga a gyors és hatékony alkalmazkodás. Ez a verseny a 21. század szüleménye, viszont a zene, amit hozunk, sokkal régebbről fakad. Ha összepárosítjuk a kettőt, lehetőség lesz arra, hogy az emberek újra egymásra találjanak a népzenén keresztül" - fogalmazta meg egy népdalénekes a Fölszállott a páva 2012 céljait a gödöllői területi selejtezőn.
Sokan a továbblépés lehetőségét látják a versenyben, a korábbiaknál azonban mind többen adnak hangot annak a véleményüknek is, hogy a vetélkedés számukra másodlagos, sokkal inkább saját hagyományaikat szeretnék megismertetni a sorozatban. A továbbjutók névsorát hétfőn a Kívánságkosár adásában teszik közzé a szervezők. A szombaton 18.35-től látható, két utolsó, hetedik és nyolcadik összefoglaló adást követően új szakaszhoz érkezik a közmédia tehetségkutató versenye. A november 3-án induló, 120 perces elődöntőkben már a nézők előtt versenyeznek a területi selejtezőkről továbbjutó produkciók.
A versenyzőket ismert mesterek segítik a felkészülésben: Navratil Andrea és Nyitrai Marianna az énekesekkel, Árendás Péter, Eredics Gábor és Porteleki László a hangszeres előadókkal és a zenekarokkal, Batyu és Fecske (azaz Farkas Zoltán és Tóth Ildikó), illetve Szabó Szilárd a szólótáncosokkal és a táncospárokkal, míg Mihályi Gábor és Orza Calin a táncegyüttesekkel dolgozik majd az elődöntőkben.
A megmérettetésre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti amatőr népzenei és néptáncszólisták, illetve -együttesek jelentkezhettek. Az eseménysorozattal a szervező intézmények tisztelegni kívánnak mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az elmúlt négy évtized alatt életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a hagyományos népi kultúrát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06