Novellák férfiakról és nőkről
Megjelent Cziczó Attila Galambketrec című regénye
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelent meg Cziczó Attila Galambketrec című novellaregénye. A közelgő Könyvhét előtt beszélgettünk a szerzővel könyvéről, az irodalomról, novellákról, férfiakról és nőkről, s nem utolsósorban az íróról.
2008.05.13 19:00ma.huAz egyik egyetemi lapban Pap Gergely kollégánk egy interjút készített a szerzővel.
Pap Gergely: Miért írsz?
Cziczó Attila: Miért ne?
PG: Komolyan!
CA: Komolyan ezért: miért ne? Megpróbáltam, mert éreztem valami bizsergést, meg amúgy is írni mindenki tud, akkor miért pont én nem? És rájöttem, hogy azért nem ír mindenki, mert nehéz írni.
PG: Hogy érted, hogy nehéz írni?
CA: Leülni, és leírni a szavakat, mondatokat, szerkeszteni, variálni nagyon nehéz. És nagyon nehéz kihúzni is, de ez más téma.
PG: Miért pont novellaregény? Könnyebb?
CA: Mihez képest? PG: Mondjuk egy regényhez képest.
CA: Ezen nem is gondolkoztam. Így alakult. A téma volt fontosabb számomra, nem a forma. PG: Elolvastam, s elsőkét arra gondoltam, hogy alázod a nőket. Utána arra, hogy a férfiakat szapulod. Most akkor?
CA: Nem bántok én senkit. Élethelyzeteket mutatok meg, ennyi. A nőket kimondottan szeretem. És férfi vagyok!
PG: Nagyon tetszett, ahogy az időben haladva, a főhőssel együtt az írás maga is alakul. Fontos volt ez a szimbiózis?
CA: Az író és hőse között? PG: Mondjuk!
CA: Az is jópofa, ahogy a kezemben tartom egy kitalált figura életét, életének alakulását, de ez a nyelvi, irodalmi játék nagyon tetszett.
PG: Tudom, hogy csúnyán fogsz rám nézni: önéletrajzi?
CA: Van ilyen? Nem bántalak, mindenki ezt kérdezi. Nem létezik önéletrajzi regény, minden fikció, amit leírok (leírunk). Van néhány novellában saját élmény, de kiszíneztem, hozzáadtam, s ami a legnagyobb piszokság: elvettem belőle. Más megélni, és más emlékezni egy pillanatra. Nem tudom, melyik a szebb.
PG: Szeretteid olvasták? Mit jelent nekik a „Galambketrec”?
CA: Nem beszélgettünk erről. Öcsém biztos örül, hogy a galambunknak emléket állítottam. És sokan közülük talán magukra ismernek, pedig nem is róluk szól a történet. Vagy róluk szól, de véletlen, hogy passzolnak a sztoriba. Nem szeretem, amikor az olvasó ismeri az alkotót a mű keletkezése előtt – micsoda mondat! -, mert… olyan ez, mint egy mese rajzokkal: én akarom tudni egyedül, hogyan néz ki Hamupipőke, mert ő az enyém. Érted?
PG: Értem. De miért te meséled el akkor a főhős életét?
CA: Féléletét maximum, és nem én mesélem el, hanem ő.