A rapallói szerződést 90 éve írták alá

A "pizsamás konferencia" és ami utána jött

Kilencven éve, 1922. április 16-án írt alá Walther Rathenau német külügyminiszter és Georgij Csicserin szovjet külügyi népbiztos a Genova melletti Rapallóban egy bizonyos szerződést.

2012.04.16 10:04MTI
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Ebben Németország és Oroszország rendezte az első világháború miatt megromlott kapcsolatait, egyben mindkét fél számára lehetőséget adott a diplomáciai elszigeteltségből való kitörésre.

Az 1918-ban véget ért, addig soha nem látott pusztulást és szenvedést okozó első világháború Németország vereségével végződött, de igen nehéz helyzetbe hozta Oroszországot is, amelynek a forradalmak miatt 1917-ben különbékét kellett kötnie a központi hatalmakkal. Németországnak nem csak területi veszteségeket és hadseregének leépítését kellett elszenvednie, hanem a győztes antant csillagászati, 290 milliárd aranymárka jóvátételre is kötelezte. Szovjet-Oroszország hasonlóan nehéz helyzetben volt: a polgárháborús időszak és a külföldi intervenció a tönk szélére taszította a már korábban összeroppant gazdaságot.

A háború után nem sokkal azonban nyilvánvaló lett, hogy Németországot a jóvátétel fizetése érdekében gazdaságilag talpra kell állítani, s hogy e lépés az egész európai gazdaság kilábalásához is szükséges. A kontinens gazdasági és politikai viszonyainak rendezésére ült össze 1922. április 10-én a genovai világgazdasági konferencia. A tanácskozásra az Egyesült Államok nem küldött delegációt, viszont egyenlő partnerként volt jelen Németország és képviseltette magát a nagyhatalmak által hivatalosan el nem ismert Szovjet-Oroszország is. Utóbbi meghívásának fő oka az volt, hogy a franciák a háború során nyújtott kölcsönöket, a britek a kőolajipar államosítása révén elszenvedett veszteségeiket akarták bevasalni a szovjet vezetésen.

A szovjet és német érdekek egybecsengtek: mindkét állam elemi érdeke a diplomáciai kapcsolatok újjáélesztése és a nemzetközi kapcsolatokba való visszatérés volt. A két ország már 1920-tól kereste egymással a kapcsolatokat, 1921-ben megkötötték első gazdasági szerződésüket és tárgyalásokat folytattak a politikai szerződésről is. A genovai konferencia mindkettejüket kiábrándította: a konferencia napirendjére francia nyomásra a jóvátétel kérdése fel sem került, és eredménytelenek maradtak a brit-francia-szovjet titkos tárgyalások is.

Ezek után április 15-én Csicserin megbízottja a diplomáciában szokatlan módon éjjel két órakor telefonon azt javasolta Maltzahn német követnek, hogy a két ország diplomatái azonnal üljenek össze, amire a németek éjjel háromkor rábólintottak. A "pizsamás konferencia" után másnap, április 16-án már alá is írták az egyezményt, amelyben a két ország kölcsönösen lemondott az egymással szembeni háborús kártérítési igényről, elhatározta a diplomáciai és a konzuli kapcsolatok azonnali felvételét és megállapodott a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvének kölcsönös megadásában.

Londonban és Párizsban a rapallói szerződés igen negatív fogadtatásra talált, mert nyugatellenes német-orosz egységfront kísérletét látták benne, s arra is gyanakodtak, hogy a két fél fegyveres segítségnyújtásról is kötött titkos megállapodást. De Németországban is akadtak ellenzői, akik szemében szentségtöréssel ért fel a kommunista Oroszországgal kötött politikai szövetség.

Németország és Szovjet-Oroszország 1922. július 29-én titkos, a versailles-i békével ellentétes záradékot csatolt a szerződéshez, amely lehetővé tette, hogy a leépített német hadsereg katonái a Szovjetunióban kapjanak kiképzést. 1922. november 5-én Németország a szovjet köztársaságokkal is szerződést írt alá, amely a Rapallói szerződés hatályát Ukrajnára, Grúziára, Azerbajdzsánra és Örményországra is kiterjesztette. Németország így be tudta biztosítani a Kaukázus felől érkező olajszállítmányokat, és tovább függetlenítette magát a francia-brit tengelytől.

Eme záradékok aláírását a mérsékelt és józan politikusként ismert Rathenau már nem érhette meg: 1922. június 22-én Berlinben gyilkolták meg egy radikális jobboldali szervezet tagjai. Kollegája, Georgij Csicserin Lenin 1924-es halála után határozottan szembeszállt Sztálin külpolitikai nézeteivel, őt 1930-ban betegsége miatt leváltották, s 1936. július 7-én halt meg Moszkvában.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.