Nem jön a Polisse

A korhatárbizottság hátráltatja a francia csodamozit

A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválról a Zsűri Díjával távozó Polisse-t ősszel hatalmas sikerrel vetítették a francia mozik, a magyarországi bemutató azonban tovább várat magára.

2012.01.30 14:29ma.hu

A hazai forgalmazó, a Mozinet Kft. közleményében kifejti: a 2011-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűri díjas filmje kényes témát dolgoz fel, kétségkívül megrázó és érzelmileg megterhelő módon, ugyanakkor ezt nagyon magas művészi színvonalon és direkt erőszak- vagy szexualitásábrázolás nélkül teszi.

A film nemcsak alkalmas arra, hogy 16-17 éves kiskorúak megnézzék, de olyan kérdéseket is feszeget, amelyekkel ez a korosztály nap mint nap szembesül. Nagyrészt a Polisse őszinteségével és bátorságával is magyarázható a sikere: csak Franciaországban kétmillióan nézték meg, egy olyan témát hozott be a közbeszédbe, amelyet általában a szőnyeg alá söprünk, pedig nagy szükség lenne rá, hogy nyíltan beszéljünk róla.

A film 18-as korhatár-kategóriába való száműzése éppen ezt a nyílt beszédet akadályozná meg Magyarországon - írja a forgalmazó.

A közlemény szerint a Korhatárbizottság elsőfokú döntése azért is érthetetlen, mert a Polisse-t már több országban is bemutatták, és sehol sem kapott 16-os korhatárnál magasabb besorolást. Franciaországban és Belgiumban minden korosztály számára megtekinthetőnek ítélték, csupán egy figyelmeztetést adott ki a besoroló bizottság, hogy egyes jelenetek felkavaróak lehetnek. Dániában 15-ös, Ausztriában, Hollandiában, Németországban és Portugáliában pedig egyaránt 16-os minősítést kapott.

A művészfilmek forgalmazása az elmúlt években súlyos válságba került a mozik sorozatos bezárása miatt, így a film valószínűleg nem mutatható be rentábilisan 18-as besorolással. A forgalmazó kénytelen fellebbezni az elsőfokú döntéssel szemben. A másodfokú hatóság a fellebbezési eljárást 40 nap alatt bírálja el, ezért a Polisse a magyar mozikba széleskörűen a korábbiakban meghirdetett március 1. helyett csupán március 29-én kerül. A film első vetítései a Frankofón Filmnapok keretében lesznek - zárul a közlemény.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.