83 évesen szívroham utóhatása vitte el
Elhunyt Clare Fischer Grammy-díjas amerikai zeneszerző
Elhunyt Clare Fischer Grammy-díjas amerikai zeneszerző, aki számtalan filmhez és tévéműsorhoz írt muzsikát, és olyan legendával dolgozott együtt, mint Dizzy Gillespie.
2012.01.30 16:29MTIA komponista 83 évesen, csütörtökön halt meg a kaliforniai Burbankben, egy két héttel korábbi szívroham következtében - közölte felesége. Clare Fischer szokatlanul termékeny muzsikus volt, több mint hatvan éven át dolgozott zeneszerzőként, zenei átdolgozások készítőjeként, karmesterként és zongoristaként.
Leginkább azokról az átiratokról híres, amelyeket Prince, Michael Jackson, Paul McCartney, Branford Marsalis, Raphael Saadiq, Usher és Brandy számára készített. A legjobb zenei átdolgozások kategóriában 11 alkalommal jelölték Grammy-díjra, és azt két alkalommal el is nyerte: 1981-ben Salsa Picante plus 2+2, 1986-ban pedig Free Fall című albumával.
Élete folyamán 51 albumot adott ki fiával, Brent Fischerrel közösen a dzsessztől a salsán át a szimfóniáig terjedő széles műfaji skálán. Az ő nevéhez fűződnek a Dizzie Gillespie Jazz Portrait of Duke Ellington című albumához készült átiratok is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06