Idén is vitázhatnak a középiskolások
Újra indul a Szóval!?
A tavalyi sikerre való tekintettel idén újra megrendezik a középiskolásoknak szóló Szóval?! országos vitaversenyt, a program csütörtökön Hajós András és Fábry Sándor mintavitájával vette hivatalosan kezdetét.
2012.01.12 17:26MTIA középiskolásoknak szóló disputaversenyt az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium közös szervezésében jön létre. A Szóval?! célja a vitakultúra megismertetése, a fiatalok érvelési és kommunikációs készségeinek fejlesztése, valamint a fiatalok európai uniós tudásának bővítése egy szórakoztató stratégiai játék segítségével - ismertette csütörtökön a vetélkedő lényegét Lévai Balázs, a verseny konzorciumának tagja. A csapatok jelentkezését február 2-án 12 óráig várják.
A vitaverseny három fordulón át (előválogató, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző témákat kapnak a versenyzők, amelyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódik.
A disputa, a vitázás szabályozott formája, így azokat a vitákat nevezik disputának, amelyekben előre meghatározott, hogy ki, mikor és miről beszélhet - ismertették a szabályokat a szervezők. A disputában a vitázók célja, hogy meggyőzzék hallgatóságukat - és a közönség soraiban ülő bírókat - képviselt álláspontjuk érvényességéről.
Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője a csütörtöki tájékoztatón ismertette az idei verseny három fő témakörét: 2012-ben a vitatémák az európai gazdasági válsághoz, az unió bővítéséhez és annak lehetséges határaihoz kapcsolódnak majd. Kiemelte: tavaly 171 csapat vett részt a megmérettetésen, mindannyian nagyon felkészülten és lelkesen disputáztak.
A csütörtöki "mintavitában" Hajós András és Fábry Sándor mutatta be a vetélkedő lényegét, amely a végén - Fábry Sándor szavaival - inkább "antivitába" csapott át, a két médiaszemélyiség azt mutatta be, hogyan ne érveljenek a versenyzők. Fábry Sándor a tájékoztató végén a verseny leendő győzteseit meghívta műsorába.
Ebben az évben az "EUvonal" is csatlakozik a programhoz, tőlük a versenyen induló csapatok online, illetve telefonon kaphatnak segítséget és szakmai iránymutatást felkészülésükhöz. Az EUvonal elérhetőségei, valamint számos érdekes kisfilm, oktatási anyag és online játék a www.szoval.eu oldalon tekinthető meg.
A versenyt idén is sok érdekes kiegészítő program kíséri majd, ezekben nem csak a disputázó fiatalok vehetnek részt. Ilyen lesz többek között a Rap-szódia, a kulturált vitázás és az Európai Unió aktuális kérdései kapcsán induló a rapszöveg-író megmérettetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 17:09 Magyarországon található az egyik leginnovatívabb IT kiválósági központ
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 15:05 100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06