Ezúttal Stróbl Alajos portréját hurcolták el
Nehéz és drága lesz a Margitszigetről ellopott szobrok pótlása
Négy szobrot próbáltak meg ellopni a margitszigeti Művészsétányról, de csak egyet, Stróbl Alajos portréját hurcolták magukkal a tolvajok. Három hónapon belül ez a második szoborlopás a szigeten. Nehéz lesz és milliókba kerül a műalkotások pótlása.
2012.01.12 16:43MTIZsigmond Attila, a szobrok gondozásáért felelős, a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Budapest Galéria igazgatója elmondta, hogy a Margitszigeten keddről szerdára az éjszakai órákban garázdálkodtak a tolvajok, mert ilyenkor semmiféle őrzés nincs a szigeten. A Főkert munkatársai fedezték fel a rongálást szerda hajnalban.
Ez a vandalizmus három hónapon belül már a második - jegyezte meg Zsigmond Attila. Most elhurcolták Stróbl Alajos önportréját, ledöntötték Kodály Zoltán szobrát, Varga Imre József Attila büsztjét nem sikerült elmozdítaniuk, de mepróbálták, és ugyanígy megmaradt Ligeti Miklós Rákász fiú című szobra, amely a sziget mesterséges vízesésének tavában van. Ennél a szobornál a ledöntéséhez használni akart vászon hevedert, gurtnit találtak. A három alkotást csütörtök kora délutánra biztonságba, vagyis raktárba helyezte a Budapest Galéria. A lopás és a rongálások miatt a Főkert feljelentést tett a rendőrségen, illetve megerősített járőrszolgálatot kért a Margitsziget területére.
A margitszigeti Művészsétányon összesen 38 szobor áll, ezeknek körülbelül egyharmada kő, amiket nem tudnak ellopni, csak a bronzból készült alkotásokat.
Az igazgató fölidézte, hogy három hónappal ezelőtt ellopták Kisfaludy Stróbl Zsigmond Izsó Miklósról készített portréját, Domonkos Béla Gábor Andor büsztjét és Beck Ö. Fülöp Önportréját. Ekkor rongálták meg, de nem tudták elhurcolni Pátzay Pál Derkovits Gyuláról mintázott bronz portréját. A három ellopott műalkotásból kettőt helyreállítottak.
Zsigmond Attila arról is beszélt, hogy az ellopott szobrok pótlása rendkívül nehéz, mert tulajdonosuknak, a Fővárosi Önkormányzatnak költségvetési forrást kell hozzá találnia, megszavaznia. Egy-egy bronzportré legalább 2-3 millió forintba kerül. Legkorábban sajnos csak 2013-ban lehet tervezni az ellopott műalkotások újraállítását - jegyezte meg.
Van olyan szobor, amelynek létezik öntőformája, de van olyan is, amelynek nincs. Hogy melyiknek létezik, és melyiknek nem, az "műhelytitok". Ha meg kell bízni egy művészt a szobor elkészítésével, akkor természetesen tiszteletdíjat is kell fizetni neki, ami tovább növeli a költségeket.
A Budapest Galéria azon igyekszik, hogy a köztéri szoborportrékat minél jobban rögzítse, de a fémtolvajok ellen hatékony törvénykezés kell - jegyezte meg Zsigmond Attila.
Kapcsolódó írások:
- Nem kímélték a margitszigeti szobrokat - az egyiket le is nyúlták
- Médiatanács: megszületett az első filmes pályázat eredménye
- Oscar-díjat kap, aki repülni tanította az autókat a Szárnyas Fejvadászban
- Kibuliztuk: Európa legjobbja lett a Sziget
- A Vatikáni Múzeumok az "ötmilliósok klubjában"
- Képgaléria: utolsó útján Garas Dezső
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 17:09 Magyarországon található az egyik leginnovatívabb IT kiválósági központ
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 15:05 100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06