Civil szervezetek előadása a munka ünnepén
CivilKultNap: Éljen május elseje!
Idén második alkalommal rendezi meg a Sirály és a Marom Budapest a CivilKultNap-ot, amelyen több hazai és nemzetközi civil szervezet is képviselteti magát. A programsorozat célja, hogy az érdekvédelem és a társadalmi szolidaritással foglalkozók nagyobb nyilvánosságot kapjanak, illetve betekinthessenek egymás munkájába.
2008.04.24 17:12ma.huA Sirály azért jött létre – a Marom Egyesület és a Városi Színház kezdeményezéseként – hogy a civilek diskurzust folytathassanak saját elképzeléseikről, és közös programokat szervezzenek, amellyel szélesebb körben is megismertethetik munkájuk célját.
A tavalyi esemény apropóját az adta, hogy bezárással fenyegették a Sirályt (amely a civil szervezetek egyik központi helye), ám tiltakozásul különböző szervezetek összefogtak. Így jött létre a Civil Kulturális Nap. A rendezvényen részt vesz: az Amnesty International, a Társaság a szabadságjogokért, a Kendermag Egyesület, a Helsinki Bizottság, a Fauna Egyesület, a Tilos Rádió, a Marom Egyesület, a Védegylet, a Fair Trade, a Tudatos Vásárlók, az Óvás Egyesület, a Pilpul.net, a Zöld Fiatalok, a Budapesti Zsidó Színház valamint táncelőadást tart Keszei Barbara és Pethes Ágnes.
- A program időpontjának a munka ünnepét, május 1-jét választottuk, amiről talán mindenkinek a virsli és a sör jut az eszébe, komoly munkás érdekvédelem híján. Koncepciónk, hogy ezt a napot áttematizáljuk a civil kezdeményezések, illetve az ezen kezdeményezéseket segítő szervezetek ünnepére, hogy az érdekvédelem és a társadalmi szolidaritással foglalkozók láthatóbbá váljanak.
- Mindezt azonban nem a korábbi munkásmozgalmi alapon gondoljuk el, hanem egy laza, könnyed délután és este keretében egy olyan belvárosi centrumban, ahova az való – mondja Schönberger Ádám, a program egyik szervezője.
A társadalom alulról szerveződő mozgalmainak, csoportjainak feladata, hogy válaszokat találjon az őket érintő legfontosabb társadalmi problémákra. A szervezők fontosnak tartják, hogy bemutassák az ilyen törekvéseket, és példájukon keresztül hirdessék, hogy lehetséges eredményesen dolgozni ebben a szektorban is.
Kapcsolódó írások:
- Civilek tiltakoznak a Közép-Európa-rali magyar nyomvonala ellen
- Civilek tiltakoznak a gyöngyösi gumigyár ellen
- Sólyom László támogatja a civilek tüntetését
- A civilek tovább küzdenek a Kánya-hegyért
- Civilek, közéleti személyiségek emeltek szót a pedagógusok és a gyerekek védelmében
- A Civilek visszautasítják: nem ők zárták el a Tubesre vezető utat
- MDF: A civilek többet érdemelnek
- CivilTech Informatikai Adományozó Program a civil szervezetek támogatására