Felállt az öttagú filmszakmai döntőbizottság

Kisült, kik osztják a pénzt a filmeseknek

A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz.

2011.08.09 17:57ma.hu

A döntőbizottság tagjai: Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, nemzetközi produceri és filmforgalmazási tapasztalattal rendelkező producer, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Miskolczi Péter producer, valamint Kovács András Bálint, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Filmtudomány Tanszék vezetője.

A bizottság "kizárólag szakmai szempontok szerint" fogja meghozni döntéseit, és minden pályázó egyenlő eséllyel indul a filmalap támogatásáért. Az egyik legfontosabb szempont az lesz, hogy "egy adott produkció esetében az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon, a fesztivál- és közönségsiker érdekében".

A pályáztatás várhatóan még augusztusban elindulhat, és a filmalap ígérete szerint az "folyamatos és átlátható lesz".

Összeférhetetlenség felmerülése esetén, tehát "ha bármelyik döntőbizottsági tag bármilyen szakmai minőségben részt vesz egy pályázó produkcióban, annak a vonatkozó pályázat elbírálásában nincs szavazati joga, ilyenkor egy később felkérendő hatodik személy dönthet helyette" - tartalmazza a közlemény.

A bizottság tagjainak életrajzai

Andrew G. Vajna
Világszerte elismert producer, filmes szakember. Első független produceri cégét 1976-ban alapította Mario Kassarral, amely később a világ legbefolyásosabb produkciós vállalatai és filmforgalmazói sorába emelkedett. Az Amerikai Film Marketing Szövetség egyik alapítója és volt elnöke. Produceri munkái között olyan filmek szerepelnek, mint a Rambo, a Rambo II, az Angyalszív, a Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmazott Music Box és a négy Oscar díjra jelölt Nixon. Filmjei közé tartozik még az Emlékmás, a Vörös zsaru, az Elemi ösztön, a Reneszánsz ember, a Die Hard: az élet mindig drága, az Evita, az Elemi ösztön 2, az Amerikai rapszódia, a Terminátor trilógia, valamint a Miniszer félrelép és a Szabadság, szerelem.

Havas Ágnes

Filmes szakember, aki számos filmes és tévés produkcióban vett részt. Az ELTE bölcsészkarán végzett, nemzetközi produceri és vezetői kurzusokon képezte magát és tanított az egri Eszterházy Károly Főiskola kommunikáció szakán. A Wagner című koprodukciós tévésorozat, a Magyar vándor, a Lora, a Valami Amerika 2 és a Szobafogság c. játékfilmek társproducere. Ezeken kívül olyan produkciókhoz fűződik a neve, mint a nemzetközi fesztiváldíjas Counterpart és a Filmszemlén a legjobb rendező és a legjobb operatőr díját elnyert Az úr elköszön című kisjátékfilmek, valamint a Csallóközi aranyász, a Tadzsikisztán művészete, A holokauszt szemei és a Vakondok című dokumentumfilmek. Az HBO és a TV3 műsorigazgatója és a TV2 filmbeszerzési igazgatója volt.

Divinyi Réka
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színháztudományi szakán végzett és azóta színház-és filmdramaturgként, valamint forgatókönyvíróként ismert és sikeres szakember. Több színpadi adaptáció, önálló színdarab, nagysikerű tévéfilmek és televíziós sorozatok fűződnek a nevéhez. Játékfilm forgatókönyvíróként jegyzett filmjei – pl. Csak szex és más semmi, Szabadság szerelem Lora, Valami Amerika 2, Kaméleon – nem csak az elmúlt évek legnagyobb közönségsikerének számítanak, de számtalan magyar és nemzetközi díjat is nyertek, többek között a Magyar Filmszemlén, a Houstoni Worldfest Filmfesztiválon, a New York-i Stoony Brook Filmfesztiválon, a japán Nagoyai Nemzetközi Filmfesztiválon vagy a St. Louis-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Miskolczi Péter
Bánffy Miklós- és Balázs Béla-díjas producer, az Európai Filmakadémia (EFA) tagja. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Filmszemle fődíjas (Hosszú alkony, Másnap, Taxidermia), rendezői díjas (Simon mágus), „A” kategóriás európai filmfesztiválok (Cannes, Locarno, Karlovy Vary) hivatalos és versenyprogramjában szereplő filmek producere. Jelentős a nemzetközi koprodukciós aktivitása (Tamás és Juli, Rózsadomb, Holdhercegnő, Báthory, Budapest, Razzia, Juan, Asterix Britanniában), valamint a Magyarországon forgatott külföldi filmekben (Cyrano de Bergerac, Music Box, Beethoven árnyékában, A csíkos pizsamás fiú) szerzett tapasztalata is. További filmjei: Kék Duna keringő, Az alkimista és a szűz, A fény ösvényei, Nem vagyok a barátod, Apaföld. A Független Magyar Producerek Szövetségének ügyvivője. Korábban az SZFE óraadó tanára, a Sundance Közép-Európai Forgatókönyvíró Műhely igazgatója.

Dr. Kovács András Bálint

Az ELTE-BTK Filmtudomány tanszékének vezetője, egyetemi tanár, az MTA doktora. Ő alapította a szakot az ELTE-n, ahol 1984 óta tanít. A Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója, valamint a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) megalapítója és első igazgatója. Fő kutatási területe a modern európai művészfilm. Fontosabb könyvei: Screening Modernism (Chicago University Press, 2008), A modern film irányzatai. Palatinus, 2005; A film szerint a világ. Palatinus, 2002. Tarkovszkij (Szilágyi Ákossal közösen), franciául: Les Mondes d’Andrei Tarkovsky (Éditions L’Age d’Homme, Lausanne, 1987). Metropolis, Paris. Képzőművészeti Kiadó, 1992.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.