Biztonságban a húsexport?
Szerbia nem fél az anthraxtól
A Szerb Gazdasági Kamara szerint nincs veszélyben Szerbia húsexportja, annak okán, hogy néhány észak-bánáti faluban felütötte fejét a lépfene, közkeletű idegen szóval az anthrax.
2011.06.20 15:05MTI"Lépfene miatt Szerbiának még sohasem tiltották meg a húskivitelt, jóllehet 15-20 évenként imitt-amott az országban felüti fejét a fertőzés, de a betegség mindannyiszor csak néhány falura korlátozódik" - hangsúlyozta Vojislav Stankovic, a gazdasági kamara tisztségviselője.
Hozzátette: tény viszont, hogy Szerbiából jelenleg tilos az előhűtött és a fagyasztott sertés hús kivitele, mert tavaly a Szerémségben sertéshimlő járványt tapasztaltak. "Ezért az Európai Unióba irányuló sertéshús kivitelünk 2-3 évig szünetel" - mondta Stankovic.
Az észak-bánáti lépfene járványról nyilatkozott a szerb egészségügyi miniszter is, aki szerint "semmi ok a pánikra, a fertőzött területen már teszik a dolgukat az egészségügyi minisztérium szakemberei".
A lépfene általában a mocsaras vidékeken jelentkezik, és az anthrax-baktériumok elsősorban a kérődző állatokat veszélyeztetik. A hatóságok a fertőzött területen az állatok oltását végzik és a korlátozó intézkedéseket csak a kétszer 14 napos lappangási idő leteltével oldják fel.