Csökkent a friss zöldségek fogyasztása
Hasmenésjárvány: Románia kompenzációt vár Brüsszeltől
Románia arra kérte az Európai Unió illetékeseit, hagyjanak jóvá rendkívüli kompenzációt azoknak a gazdáknak, akiket igen súlyosan érintett, hogy az EHEC-bélbaktérium által okozott hasmenésjárvány miatt Európa-szerte drasztikusan csökkent a friss zöldségek fogyasztása.
2011.06.06 18:51MTIA román mezőgazdasági miniszter hétfői tájékoztatása szerint a legnagyobb zöldségtermesztő szervezet, a Hortifruct veszteségei elérhetik a 9 millió eurót augusztus végéig, ha nem enyhül a válság. A kár azonban még ennél is nagyobb lehet Dacian Ciolos szerint, miután a kistermelők még nem közöltek erre vonatkozó adatokat a minisztériummal.
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei kedden rendkívüli tanácskozást tartanak a témában Luxembourgban, ahol a bizottság egyik szóvivőjének hétfői tájékoztatása szerint a résztvevők konkrét javaslatokat fognak előterjeszteni arra vonatkozóan, miként lehet kompenzálni a károsult gazdákat. Eredményekre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan lehessen kezelni a kérdést.
Június 27-én és 28-án előre tervezett, rendes agrárminiszteri találkozót is tartanak Luxembourgban.