"Obama a felelős ártatlanok ezreinek haláláért"
Oszama helyett Obamát ölték meg a német kormányszóvívő szerint
Kínos helyzetbe hozta szóvivője a német kancellárt Oszama bin Laden megölésével kapcsolatban.
2011.05.03 17:09MTIA Süddeutsche Zeitung keddi beszámolója szerint ugyanis Steffen Seibert előző nap reggelén a twitteren villámgyorsan kívánta közzétenni Angela Merkelnek a halálhírrel kapcsolatos mondandóját.
A túlzott gyorsaság azonban megbosszulta magát, mert a közösségi portálon a kancellár következő üzenete volt olvasható: "Obama a felelős ártatlanok ezreinek haláláért, ő volt az, aki megcsúfolta az iszlám és valamennyi vallás alapvető értékeit."
A szóvivő nem sokkal később észrevette a hibát, és az üzenetet törölte. Mivel azonban az internet nem tartalmaz radírt, a kancellár szavai feltartóztathatatlanul jutottak el a rövid üzenetekből álló twitteres szolgáltatás számtalan felhasználójához.
A fogyasztók - mint a lap írta - azonban megértőnk bizonyultak. Néhányan viccelődtek ugyan, hangoztatva, hogy a szóvivő életének "legsikeresebb" twitter-üzenetét fogalmazta meg, a többség azonban azzal vigasztalta őt, hogy ilyen hiba bárkivel előfordulhat.
Az újság szerint egyébként valóban nem a német kancellár szóvivője volt az egyetlen, aki izgalmában hasonló hibát követett el, és az Oszama nevet az Obama névvel cserélte fel.
Az ARD televízió tekintélyes terrorizmus-szakértője például elemzésében a terrorista vezér helyet többször is az amerikai elnököt említette, de minden alkalommal helyesbített. Emellett még a Süddeutsche Zeitung szerint az amerikai Fox News televízió is belesült a dolgokba, és első gyorshírei között azt jelentette, hogy "Obama bin Laden halott". Ez azonban az Egyesült Államokban a németországinál is nagyobb bakit jelenthetett - írta a német újság.