Több izraeli lap is lehozta a hírt
Izrael megtámadta Szudánt?
Szudán szerdán azzal vádolta Izraelt, hogy támadást hajtott végre a vörös-tengeri Port-Szudán kikötővárosban és megölt két embert.
2011.04.06 15:05MTIAz izraeli sajtó ugyanaznap ugyancsak az ország hadseregének tulajdonította a szudáni támadást.
Ali Karti szudáni külügyminiszter szerint Izrael a keddi támadással rontani akarta Szudán esélyét arra, hogy lekerüljön a terrorizmust anyagilag támogató országok amerikai listájáról, de nem fejtette ki, hogy mi az összefüggés a kettő között. Mindössze annyit mondott, hogy az egyik áldozat egy olyan szudáni állampolgár, aki sem iszlamista csoportokkal, sem a kormánnyal nem állt kapcsolatban.
Szudáni részről ellentmondásos bejelentések láttak napvilágot a támadásról: a rendőrség rakétatámadásról számolt be, egy kormánytisztviselő pedig a Vörös-tenger felől érkezett repülőgépről beszélt.
Az izraeli külügyminisztérium szóvivője nem volt hajlandó reagálni a támadás hírére, amelyet szerdán több izraeli lap is közölt.
Kapcsolódó írások:
- Eichman izraeli perét mutatja be egy berlini kiállítás
- Izrael: hadrendben a Vaskupola második eleme
- Jobbra húznak az izraeli fiatalok
- Hadrendben az első elem: Izrael rakétaelhárító védelmi rendszert épít
- Izrael lecsapott: két palesztin meghalt Gázában
- Izrael kész "nagy erővel" válaszolni a rakétatámadásokra