Kononov kivégzéssorozatot hajtott végre
Elhunyt a nácik ellen harcoló, mégis elítélt partizán
Elhunyt Vaszilij Kononov második világháborús lettországi szovjet partizán, akit Lettországban szabadságvesztésre ítéltek. Neve akkor vált igazán ismertté, amikor Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága is jóváhagyta az ítéletet.
2011.04.01 19:09MTIKononovot 1998-ban egy rigai bíróság bűnösnek találta a háború idején egy lettországi faluban végrehajtott kivégzéssorozat miatt. Kononov egy partizánosztag vezetőjeként, megtorló akció során, ad hoc hadbírósági ítélet alapján kivégeztette Mazo Batu lett falu kilenc lakóját, s ezért 20 havi börtönre ítélték. A volt partizán állította: azért végeztette ki őket, mert fegyveres kollaboránsok voltak, s mint ilyenekkel jogszerűen jártak el.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több évi jogi csatározás után 2010-ben adott helyt a lett fellebbviteli bíróság döntésének.
Oroszország teljes mellszélességgel kiállt a volt partizán mellett, az orosz külügyminisztérium élesen bírálta a strasbourgi székhelyű testület állásfoglalását, amely - szerinte - egyet jelent a nácik és segítőik igazolásával.
Oroszországban ma is nemzeti hősként tisztelik Kononovot. 2000-ben Vlagyimir Putyin akkori orosz elnök megadta neki az orosz állampolgárságot, de az idős férfi inkább Lettországban maradt.
Kononov 89 éves korában halt meg Oroszország daugavpilsi konzulátusának pénteki közlése szerint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06