Atomenergia-ellenes hangulat
Németország beparázott: lekapcsolja hét atomreaktorát
Angela Merkel német kancellár kedden bejelentette, hogy Németország három hónapra lekapcsolja az energetikai hálózatról az 1980 vége előtt üzembe helyezett hét atomreaktorát. Egy atomerőmű mindazonáltal mindaddig veszélyes, míg le nem szerelik, és az is köztudott, hogy a radioaktív hulladékok végleges elhelyezése sem jelenti azt, hogy "tiszta" lesz a Föld.
2011.03.15 12:54MTI"Kötelezettséget vállalunk minden atomerőmű biztonsági felülvizsgálatára" - mondta a kancellár a sajtónak, miután találkozott az atomerőművekkel rendelkező tartományok miniszterelnökeivel. A felülvizsgálat egyik következménye, hogy "az 1980 vége előtt üzembe állított reaktorokat leállítják a moratórium idejére" - tette hozzá.
A hét érintett reaktorból egy Schleswig-Holsteinben, egy Alsó-Szászországban, kettő Hessen tartományban, kettő Baden-Württenbergben, egy pedig Bajorországban található. Leállításuk négy nagy, atomerőműveket is üzemeltető energetikai céget érint: a Vattenfall nevű svéd csoport egyik leányvállalatát, az EON és az RWE német magántársaságokat, valamint az EnBW állami regionális szolgáltatót.
A múlt pénteki földrengés okozta súlyos japán erőműbaleset egy csapásra felerősítette Németországban az atomenergiával szembeni, hagyományosan is erős félelmeket. Ezért Merkel már hétfőn bejelentette, hogy három hónapra felfüggesztik azt a tavalyi koalíciós megállapodást, amelynek alapján folyamatban vannak az atomerőművek működési idejét meghosszabbító eljárások.
Stefan Mappus kereszténydemokrata (CDU) baden-württenbergi miniszterelnök a keddi sajtóértekezleten a német polgárok egyfajta "érzelmi rendkívüli állapotáról" beszélt, amelyet a fukusimai atomerőmű-balesetről szóló képsorok váltottak ki.
Két nappal korábban, szombaton ellenzéki - szociáldemokrata és zöldpárti - politikusok részvételével 60 ezer német alkotott élő láncot Stuttgart és a neckarwestheimi atomerőmű között, hogy így követelje az atomenergia felhasználásának németországi beszüntetését. A tiltakozó akciót a március 27-én tartandó baden-württembergi tartományi választások elé időzítették, és hónapok óta készültek rá, de az egyik fukusimai atomreaktorban szombaton bekövetkezett robbanás nyilvánvalóan megnövelte az tiltakozás résztvevőinek számát.
A német kormány tavaly döntött úgy, hogy az ország összesen 17 nukleáris reaktorának a működési idejét átlag 12 évvel meghosszabbítja, felülírva ezzel a megelőző kabinet döntését, amelynek értelmében 2021-ig bezárták volna valamennyit. Angela Merkel kancellár úgy érvelt, hogy Németországnak szüksége van "áthidaló technológiaként" az atomenergiára, amíg ki nem fejlesztenek egy sokkal megújulóbb erőforrást.
Matthias Miersch szociáldemokrata parlamenti képviselő szombaton az élőlánc kapcsán arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza az üzemidő meghosszabbítására vonatkozó döntését, a Baloldal pedig azért szállt síkra, hogy hirdessenek nemzetközi moratóriumot az atomenergetikai kapacitások bővítésére.
Kapcsolódó írások:
- Minden magyar megvan Japánban!
- Videókkal! Hová tűnt Japán?
- Képekkel! Japánra újra lecsap az atom
- Segítséget kért a nukleáris reaktorok hűtéséhez Japán
- Elég biztonságosak-e az európai atomerőművek?
- Mérik a sugárfertőzöttséget Japánban
- A káosz és a rettegés az úr Japánban (+videó)
- Japán egyelőre nem kér több segítséget
- Nem lesz többé "Azután" Japánban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06