Rács mögé kerül a Szvoboda feje?
Garázdasággal vádolják a vereckei magyar emlékmű rongálóit
Szabadlábra helyezte és csoportosan elkövetett garázdasággal vádolta meg hétfőn Kárpátalján a bíróság a szélsőjobboldali Szvoboda párt megyei szervezetének három vezetőjét, akiket a vereckei magyar honfoglalási emlékmű felgyújtásának gyanújával két napja vettek őrizetbe.
2011.02.21 18:21MTIA jelentés szerint Oleg Kucin, a párt kárpátaljai szervezetének elnöke szabadlábra helyezését követően elmondta, hogy a rendőrök durván bántak vele, nem engedtek hozzá ügyvédet, s miután megtagadta a vallomástételt, Volócról Szolyvára szállították, ahol köztörvényes bűnözőkkel zárták egy cellába.
Azt is közölte, hogy kétnapos őrizete alatt nem kapott sem élelmet, sem vizet.
Kucin két társa beismerte, hogy részt vett a Vereckei-hágón található magyar honfoglalási emlékmű szombat hajnali felgyújtásában.

A helyileg illetékes volóci járási bíróság helyezte szabadlábra a tetthely közelében őrizetbe vett pártvezetőket, egyúttal csoportosan elkövetett garázdasággal vádolta meg őket, az ukrán büntetőtörvénykönyv 2. részének 296. cikkelye alapján, amely négy-öt éves szabadságvesztést ír elő a közrend hasonló jellegű megsértésének esetére.
A vád alapján a bíróság bármikor elrendelheti a gyanúsítottak újbóli őrizetbe vételét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06