Folytatják a demonstrációt

Békésen ért véget az újabb tiranai kormányellenes tüntetés

Tiranában pénteken este békésen lezajlott a kormány lemondását követelő újabb tüntetés, amelyen egyes becslések szerint több tízezer ember vett részt.

2011.02.18 23:01MTI

Az ellenzéki szocialisták szervezte tüntetésen előre hozott választásokat követeltek, többek között a kormányzatot ért korrupciós vádak miatt. Egy hónapja egy hasonló tömegdemonstráció erőszakba torkollt, négy ember meghalt. A január 21-i összecsapásokban több tucat tüntető és rendőr is megsérült.

"Miniszterelnök, gyilkos vagy" kiáltozta ütemesen a tömeg, miközben végigvonult Tirana főbb útjain. A létszámról erőteljesen eltérnek az adatok: miközben az ellenzék becslése szerint 200 ezren vettek részt, a rendőrség csupán hétezer felvonulóról tud.

"Csak mi lehetünk a reménye annak, hogy véget ér az igazságtalanság és Albániának tisztességes kormányzata lesz" - mondta Edi Rama, a szocialisták vezetője a tömeghez intézett beszédében.

"Nem a tüntetések által akarunk hatalomra kerülni, de folytatjuk a demonstrációkat, hogy megbuktassuk a kormányt" - fűzte hozzá.

Sali Berisha kormányfő visszautasította, hogy lemondjon és puccskísérlettel vádolta az ellenzéket.

Az albán parlament szerdán megvonta Ilir Meta volt miniszterelnök mentelmi jogát egy korrupciós ügy kivizsgálása miatt. Meta még januárban lemondott a jelenlegi kormányban betöltött miniszterelnök-helyettesi és gazdasági miniszteri tisztségéről, és ügyészi vizsgálatot kért önmaga ellen.

Forrás: MTI

  

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.