Megélhetési bűnözés
Máltai teherhajót kerítettek hatalmukba kalózok
Újabb kalózakció történt az Arab-tengeren, a 23 tagú iráni és indiai legénység vár a váltságdíjra.
2011.02.13 22:42MTIMáltai teherhajót kerítettek hatalmukba kalózok az Arab-tenger északi részén - jelentette be vasárnap az Európai Unió kalózellenes flottája (EUNAVFOR). A közlés szerint az MV Sinin nevű hajó még szombaton adott le fegyveres támadás miatti vészjelzéseket, Omán partjaitól csaknem 600 kilométerre. A kenyai hatóságok vasárnap megerősítették, hogy szomáliai kalózok kerítették hatalmukba a Sinint, s ejtették túszul annak 23 fős - iráni és indiai - legénységét.
Az EUNAVFOR feltételezése szerint is kalózakció történt: az eredetileg Szingapúrba tartó hajóval megszakadt minden kapcsolat, s a kiküldött felderítő repülőgép a már a szomáliai partok irányába haladó teherhajó oldalán két gyorshajót fényképezett le.
A NATO erőinek vasárnapi bejelentése szerint ugyanakkor egy dán hadihajónak sikerült egy jemeni halászhajót kimentenie a kalózok kezéből, s a szombati akcióban 16 feltételezett szomáliai tengeri rablót tartóztattak le, valamint két jemeni túszt szabadítottak ki (a legénység többi tagját már korábban elengedték a kalózok).
A HDMS Esbern Snare figyelmeztető lövésekkel állította meg a halászhajót, amelynek fedélzetén két gyanús gyorshajó volt.