Bombaként robbant a hír
WikiLeaks - Mianmar titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik
Egybehangzó beszámolók szerint Mianmar (az egykori Burma) a trópusi dzsungelben egy olyan létesítményt épít, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki, méghozzá az észak-koreaiak segítségével - legalábbis ezt tartalmazza az az amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks honlap szivárogtatott ki.
2010.12.10 07:19MTI"Az észak-koreaiak burmai munkások segítségével egy föld alatti, vasbetonból készülő létesítményt építenek" - olvasható egy táviratban, amelyet a The Guardian című brit lap (a WikiLeaks médiapartnere) hozott nyilvánosságra.
A mianmari amerikai nagykövetség által kiadott dokumentum egy burmai tisztre hivatkozik, aki elmesélte, hogy észak-koreai technikusokat látott a létesítménynél. Egy külföldi üzletember pedig arról számolt be, hogy szokatlanul széles acélcsöveket rakodtak be egy bárkára - s a dokkmunkások is gyanús szállítmányokról beszéltek.

A mianmari katonai junta eddig mindig cáfolta azokat az állításokat, miszerint az ázsiai ország atomfegyverhez szeretne jutni, s hogy együttműködne Észak-Koreával.
Idén júliusban azonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az észak-koreaiak katonai anyagokat szállítottak a közelmúltban Mianmarba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06