Kivégzés Ohióban
Siralomházban marad egy kivégzést túlélő ohiói halálraítélt
Továbbra is kivégzés vár Ohióban arra a halálra ítéltre, aki a modern kori történelemben egyedüliként tavaly túlélte kivégzését - döntött helyi idő szerint csütörtökön az amerikai szövetségi állam legfelsőbb bírósága.
2010.12.03 11:48MTIA férfi életét így már csak a szövetségi szintű bíróságok menthetik meg.
Romell Broomnál tavalyi kivégzésekor két órán át próbáltak megfelelő vénát találni ahhoz, hogy be tudják adni neki a méreginjekciót. Az elítélt elmondása szerint legalább 18-szor szúrtak bele, ami olyan erős fájdalmat okozott neki, hogy kiabált és sírt.
A kísérletet Ted Strickland kormányzó utasítására hagyták abba.
Azért ítélték halálra Broomot, mert 1984-ben megerőszakolt és megölt egy 14 éves lányt. A tavalyi kivégzési kísérlet után ügyvédje keresetet nyújtott be a szövetségi állami legfelsőbb bírósághoz, és ebben azt állította, hogy jogszerűen többet nem kísérelhetik meg kivégzését, a legfelsőbb bíróság azonban most indoklás nélkül elutasította a beadványt.
A halálra ítéltek ügyvédjei szerint Ohióban valamilyen okból az ítélet-végrehajtóknak mindig gondot okoz a megfelelő véna megtalálása, és a kísérletezés nagy fájdalmat okoz. Szerintük nem megfelelően képzik ki őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06