Berlusconi is beszólt egykor Schulznak
Náci jelmondat miatt küldtek ki az ülésről egy brit képviselőt
El kellett hagynia szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének termét Godfrey Bloom brit euroszkeptikus képviselőnek.
2010.11.24 14:00MTIBloomnak azután kellett elhagynia a termet, miután az európai uniós csúcstalálkozókról folytatott vita alatt egy náci jelmondatot idézett, Martin Schulz szocialista frakcióvezetőt pedig "antidemokratikus fasisztának" nevezte.
Schulz és Bloom felszólalásai élénk vitát váltottak ki az ülésteremben, majd végül Jerzy Buzek EP-elnök a házszabályra hivatkozva kiküldte Bloomot a helyiségből. A német képviselő közlése szerint beszéde alatt Bloom az "egy nép, egy birodalom, egy vezér" (Ein Volk, ein Reich, ein Führer) jelmondatot idézte.
Schulz éppen arról beszélt, hogy a nemzetközi gazdasági válság leküzdése érdekében az EU-nak egységesen kell cselekednie. Schulz a közbeszólást követően, még felszólalásában hívta fel a figyelmet Bloom szavaira.
Bloomot ezután több más képviselő és Buzek is bocsánatkérésre szólította fel, ám ő - szót kapva - ezt nem tette meg, hanem becsmérlő jelzőkkel illette Schulzot. Ezt követően kérte fel Buzek, hogy hagyja el az üléstermet, amit a képviselő meg is tett. Az EP elnöke egyebek között arra hivatkozott, hogy ilyen hangulatban lehetetlen folytatni az ülést. Kérte egyúttal, hogy közbekiabálásokkal, hangoskodással a képviselők ne zavarják egymást.
Hét évvel ezelőtt Schulzot Silvio Berlusconi olasz kormányfő is inzultálta egy ízben az EP-ben. Egy parlamenti vita során Berlusconi az egykori náci koncentrációs táborok kápóihoz hasonlította a német képviselőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06