Nem hivatalos megbeszélést tartottak
Kezet ráz végre Japán és Kína?
A japán-kínai kétoldalú kapcsolatok "előmozdítása" érdekében nem hivatalos megbeszélést tartott szombaton Hanoiban a kínai és a japán kormányfő, Kan Naoto és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozója alkalmából.
2010.10.30 11:48MTIA "rövid" találkozón japán kormányforrások szerint Kína vállalta, hogy törekedni fog a stratégiailag előnyös kapcsolatokra Tokióval. Japán források előző nap tévedésből jelentették be, hogy találkozni fog a japán és a kínai miniszterelnök, s később cáfolták az értesülést.
Kína még pénteken azzal vádolta Japánt: annyira elrontotta a légkört a két ország között, hogy a közeljövőben nem valószínű, hogy sor fog kerülni egy vezetői szintű találkozóra.

A kínai-japán viszony évek óta legmélyebb válságába került, miután a japán parti őrség szeptember 7-én a vitatott hovatartozású Tiaojü- (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigetek közelében feltartóztatott egy kínai halászhajót a Kelet-kínai-tengeren, kapitányát pedig hetekre őrizetbe vette.
Az Egyesült Államok szombaton közölte Kínával, szeretné, ha a területi vita miatt a kínai-japán kapcsolatokban keletkezett feszültségek enyhülnének, továbbá javaslatot tett egy háromoldalú, amerikai-kínai-japán találkozó megtartására - közölte egy magas rangú amerikai tisztviselő.
A nyilatkozó azt követően adott tájékoztatást, hogy a vietnami fővárosban, Hanoiban találkozott Hillary Clinton amerikai és Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter.
A beszámoló szerint Washington mind Pekingnek, mind Tokiónak világosan értésére adta, hogy szeretné elérni a feszültség csökkentését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06