Erőszakra buzdít a Korán?
Geert Wilders lefejezésére biztatott egy ausztrál muszlim vallási vezető
Az iszlámellenességéről ismert holland politikus, Geert Wilders lefejezésére biztatott egy ausztrál muszlim vallási vezető - írta a De Telegraaf című holland napilap pénteken.
2010.09.03 13:07MTI
A gyűlöletkeltő beszédeiről hírhedt, sydney-i születésű Muhammad Feiz "sátánnak" és "ördögnek" nevezte a holland politikust egy hangfelvételen. Arról beszélt, hogy mindenkit le kellene fejezni, aki úgy beszél az iszlámról, mint Wilders.
A De Telegraaf nem közölte, mikor készült a hangfelvétel, de azt állította, hogy birtokában van annak egy másolata, csakúgy mint a holland titkosszolgálatnak. Wilders szélsőjobboldali Szabadságpártja (PVV) jól szerepelt a júniusi választásokon, és jelenleg is tárgyalásokat folytat egy kisebbségi kormánykoalíció megalakításáról.
A legújabb közvélemény-kutatások szerint, ha most tartanának választást, a PVV akár győzelmet is arathatna. Wilders felháborodásának adott hangot amiatt, hogy nem a hatóságoktól, hanem a sajtóból kellett értesülnie a fenyegetésről, amelyet a politikus "rettenetesnek" tart, és komolyan vesz.
A politikus ellen per folyik Hollandiában a muszlimok elleni gyűlöletkeltés vádjával.
A PVV vezetője 2008-ban készített egy filmet, amelyben azt állította, hogy a Korán erőszakra buzdít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06