Megvádolták, hogy homoszexuális
Indulatosan cáfolta melegségét a brit külügyminiszter
Személyes hangvételű, indulatoktól fűtött nyilatkozatban cáfolta a brit külügyminiszter azokat a híreszteléseket, amelyek szerint homoszexuális kapcsolata lenne egyik tanácsadójával. A hírbe hozott munkatárs ugyanakkor a pletykák hatására lemondott tisztségéről.
2010.09.02 07:45MTI
A konzervatív párti William Hague-ről és volt tanácsadójáról, Christopher Myersről másfél hete terjednek az interneten és a bulvársajtóban a kettejük kapcsolatát taglaló híresztelések. Ezek alapját az képezi, hogy a 49 éves, 1997 óta nős Hague és a 25 éves Myers a tavaszi választási kampány során esetenként ugyanabban a szállodai szobában lakott.
A külügyminiszter végül szerda este - brit politikai elemzők által rendkívülinek nevezett - igen részletes nyilatkozatot adott ki, amelyben "rosszindulatúnak" és "teljesen megalapozatlannak" nevezte a pletykákat.
A híresztelésekben felmerült az is, hogy Hague házassága válságba került, de a vezető tory politikus - aki egy időben a párt első számú vezetője és miniszterelnök-jelöltje is volt - ezt is egyértelműen cáfolta, hozzátéve: elegük lett a házasságukról keringő pletykákból, és ezért is teszi közzé ezt a nyilatkozatot. Közölte: "nagyon boldog házasságban" él feleségével.
Hague - a gyermektelenségük okait firtató találgatásokra válaszul - feltárta azt is, hogy hosszú évek óta szeretnének gyermeket, ám próbálkozásaik "nagyon sok nehézségbe" ütköznek; legutóbb éppen idén nyáron kellett átélniük a vetélés traumáját.
A külügyminiszter elismerte, hogy jobban meg kellett volna gondolnia, milyen találgatásokra adhat okot az, hogy egyes esetekben munkatársával ugyanabban a szállodai szobában laktak, ám a nyilatkozat szerint ez sem igazolhatja az "ilyen jellegű" állításokat.
Hague közölte: Myers az "igaztalan és rosszindulatú" pletykák nyomán, a családjára nehezedő nyomás hatására bejelentette távozását tanácsadói posztjáról. A miniszter ugyanakkor "abszolút hamisnak" nevezte azokat a felvetéseket is, hogy Myers kettejük "nem helyénvaló" kapcsolatának köszönhette kinevezését. Hague cáfolta, hogy valaha is intim kapcsolata lett volna férfiakkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06