Elkezdték a kitoloncolást
300 euróval teszik lapátra a romákat a franciák
A hazai és külföldi bírálatok ellenére a francia hatóságok csütörtökön visszatoloncolják Romániába a felszámolt illegális romatelepek lakóinak első csoportját - jelentette a francia sajtó szerdán.
2010.08.18 14:14MTIElőször egy 79 fős csoportot küldenek haza repülővel. A kormány közlése szerint az érintettek "szabad akaratukból" hagyják el Franciaországot, miután személyenként 300 euró (gyermekenként 100 euró) hazatérési támogatást kaptak az államtól.
Teodor Baconschi román külügyminiszter Bukarestben aggodalmát fejezte ki a francia hatóságok lépésével kapcsolatban. A miniszter egy rádióinterjúban elmondta, reméli, hogy minden egyes kitoloncolás esetében a törvények tiszteletben tartásával járnak el. Baconschi óva intette Párizst attól, hogy a romákat "kollektív módon" és "etnikai alapon" utasítsák ki az országból, az ugyanis megsértené a személyek szabad mozgását biztosító uniós törvényeket, és ellentétes lenne a Románia és Franciaország közötti "stratégiai partnerséggel".
A román diplomácia vezetője elmondta azt is, hogy az ügyben augusztus 30-án két külügyi államtitkár hivatalos megbeszélésekre Párizsba utazik. Korábban Brice Hortefeux francia belügyminiszter azt közölte, hogy augusztus végéig összesen 700 romát küldenek vissza Romániába és Bulgáriába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06