Mi is az a liberalizmus?
A konzervatív világ válsága
Az angol nyelv ingen kifinomult és pontos megkülönböztetésekre alkalmas, ám ami a liberalizmust illeti, meglehetősen rugalmas és nagyvonalú, így nem csak az Atlanti-óceán két partján gondolnak mást és mást erről a politikai irányzatról, de - szerencsétlen módon - egy-egy országon belül is.
2010.08.12 13:09globusz.netAz Egyesült Államokban a neokonzervatívok önmagukról büszkén hirdetik, hogy ők bizony neoliberálisak, legalábbis, ami gazdasági elképzeléseiket illeti. Ráadásul támogatják Amerika külföldi beavatkozásainak liberális önigazolásait. Nagy-Britanniában viszont a liberalizmus és a katonai beavatkozás fogalmainak összekapcsolását abszurdnak tartják. Ha pár évvel ezelőtt egy amerikai meghallotta, hogy Ausztrália miniszterelnöke, John Howard egy liberális politikus, a legutolsó dolog, amire gondolt volna, hogy ez a Howard enyhén jobbról előzi Ronald Reagant. Pedig pont ez volt a helyzet.
Hogyan dolgozzák akkor fel az amerikai jobboldal legmegátalkodottabb figurái azt a tényt, hogy az általuk egykoron olyannyira csodált Margaret Thatcher konzervatív pártja ma egy koalícióban kormányozza a szigetországot a brit Liberális Párttal? Hisz számukra, amerikai jobboldaliak számára a liberalizmus egyenlő a Demokrata Párttal. Sőt, ha lehet a szocializmussal. Mi több, ha az ember arra emlékezteti őket, hogy másik brit hősük, Winston Churchill, aki karrierjét a konzervatív pártba kezdte, majd átment s liberálisokhoz, hogy később visszatérjen a konzervatívok táborába, végképp égnek áll a hajuk.
Pedig csak arról volt szó, hogy Churchill elkötelezett híve volt a szabad-kereskedelemnek, míg konzervatív pályatársai a protekcionista tarifák fenntartását támogatták. Így aztán célszerűnek látta átülni az alsóház liberális padsoraiba, azok közzé, akik szintén elutasították a protekcionizmust. Ez nagyjából száz éve történt – írja Goldfarb –, és ha még egy évszázadot megyünk vissza a történelembe, akkor felderengnek a liberalizmus fogalmával kapcsolatos mai értelmezési zavarok igazi gyökerei.

Az eszmetörténészek többsége azt vallja, a fogalom az angolban 1815-ben jelent meg; a latin liber – azaz szabad – szóból keletkezett, és elsősorban azon új rétegeknek a politikai elvárásaihoz kapcsolódott, melyek a kapitalizmus, az üzlet és a vállalkozások világában mozogtak otthonosan. Az ő érdekeik mindenekelőtt a szabad-kereskedelemhez fűződött, azaz egy olyan hatékony árucseréhez, melyet már nem akadályozott a feudális arisztokrácia által fenntartott régi rend. Ebből nőtt ki a liberalizmus másik nagy vívmánya, a demokrácia, azaz a megörökölt jogokkal szembeni lázadás.
Szintén a liberalizmushoz kötődnek a minden ember számára garantált egyenlő jogok is, s az ekként létrejövő szabad, nem koronás fők, hanem a nacionalizmus ereje által vezérelt nemzetállamok. A nemzetállam mint olyan a liberalizmus egyértelmű politikai terméke.
1848-ban forradalmak sora zúgott át Európán, s e forradalmakat a liberális világlátás és liberális társadalmi követelések ihlették. Bár a forradalmak sorra elbuktak, de alig telt egy húsz esztendő, az 1848-as követelések és az általuk szolgált liberális gondolkodásmód, kapitalista termelés és vállalkozói magatartás a kontinens fejlett országaiban átvette a régi rend helyét, azaz az irányítást. Létrejöttek a modern nemzetállamok, Németországtól Itáliáig
Nem véletlenül, a brit liberális (Tory) párt 1848-ban vált ki a konzervatív pártból.
Mindeközben az óceán másik partján szerveződő közösségek mit sem tudtak ezekről az eszmei változásokról. Ám ez nem tartott soká, hisz a masszív méreteket öltő bevándorlással Amerika földjén is megjelentek a modern politikai gondolatok. Sokan épp azért vándoroltak Amerikába, hogy megszabaduljon az öreg kontinens konzervativizmusától, így többségük elkötelezett támogatója volt olyan liberális elveknek, mint a személyes szabadság és az egyenlőség.
Az 1854-ben alakuló Republikánus Párt épp ezeknek az embereknek lett a politikai otthona. A republikánusok elutasították a rabszolgaság intézményét, mely a déli államok gazdaságának egyedüli támaszává vált arra az időre, és ebben rejlik a liberalizmus fogalmával kapcsolatos mai – javarészt értelemszerűen Amerikából származó – konfúzió.

Az amerikai Dél ugyanis bár támogatta a liberális szabadkereskedelmi viszonyok megteremtését és fenntartását, ám ragaszkodott a rabszolgatartás intézményéhez, ami nyilvánvalóan illiberális álláspont.
A fogalom ugyanakkor együtt fejlődött a társadalommal, miközben bizonyos társadalmi-politikai csoportok, megmaradván régi igényeiknél, képtelenek voltak követni ezt a fejlődést. Ez tovább fokozta a fogalommal kapcsolatos bizonytalanságokat. Hogy csak egy példát említsünk: mint láttuk, a nacionalizmus korábban a liberalizmus egyik vívmányaként szerepelt a társadalmi programokban, ma viszont ez szögesen ellentétben áll mindenféle liberális eszmeiséggel. Mi több, az amerikai liberálisok ma márt olykor a szabad-kereskedelemmel is szembefordulnak, hisz az amerikai munkahelyeket veszélyeztet…
Ráadásul nagyon zavaró egy amerikai számára David Cameron brit miniszterelnököt konzervatívnak tekinteni, hisz az olyan tipikus mai liberális ügyeket helyez előtérbe, mint a klímaváltozással kapcsolatos kormányzati teendők vagy a melegjogok. És egyre gyakrabban állítja magáról – szemben pártja konzervatív elnevezésével –, hogy ő maga „progresszív” politikus.
Lehet, hogy az ellentmondások hatására a világ elvetni kényszerül a liberalizmus szó használatát? Lehet, hogy az angol nyelv ebbéli gyengesége okolható csak mindenért és itt az ideje ezen változtatni? Nehéz megmondani.
Ám nagy valószínűséggel inkább arról van szó, hogy nem a liberális szót hagyta el az angol nyelvben az ereje, nem a liberalizmus került szerepzavarba és jutott válságba, hanem az a világ, melyet a konzervatívok magukénak vallanak.