"Senki nem tett semmit"
Megerőszakolják és verik a gyerekeket Japánban
Rekordmagasságba emelkedett a gyermekbántalmazási esetek száma Japánban - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott rendőrség jelentésből.
2010.08.05 16:05MTIA régóta a családi értékek tiszteletéről ismert távol-keleti ország eddig arról volt híres, hogy kevés bűncselekményt követnek el, és kultúrájának a része a gyermekek elkényeztetése, esetleges elrontása.
A közelmúltban széles körben ismertté vált gyerekbántalmazási esetek azonban árnyalják ezt a képet, és olyan társadalmi csoportokra irányították rá a figyelmet, amelyek a gyerekek helyzetével szemben érzéketlenekké váltak. Széleskörű figyelmet kapott a múlt hónapban a helyi médiában annak az asszonynak az esete, akit őrizetbe vettek, mert a lakásában étel és ital nélkül magára hagyta 1 és 3 éves gyerekeit, akik emiatt meghaltak. A szomszédok hallották ugyan, amint a gyerekek hisztérikusan sírnak, de senki nem tett semmit.
Az év első hat hónapjában 187 gyerek vált főként fizikai, de néhány esetben szexuális erőszak áldozatává.
18 gyerek meg is halt közülük. Ezekben az ügyekben 199 embert tartóztattak le.
Ez a legmagasabb szám 2000 óta, amikor elkezdtek gyűjteni az adatokat erre vonatkozóan - közölte a japán rendőrség. A másik nyugtalanító jel, hogy a rendőrségi jelentés az interneten terjedő gyermekpornográfia növekedéséről is számot ad.
Az ilyen esetek száma 63 százalékkal, 599-re emelkedett az első félévben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06