Vén kecske+só=

Néha azért a dalai láma is álmodik nőről

Olykor a dalai láma is álmodik nőről - ezt az indiai száműzetésben élő tibeti vallási és szellemi vezetője maga ismerte be a Bild című lapban 75. születésnapja alkalmából megjelent interjújában.

2010.07.07 11:52MTI

A dalai láma - aki 1959-ben a kínai megtorlás elől menekült Indiába - elmondta, hogy különösen korábban rendkívül sokat álmodott Tibetről. "Olykor ugyanakkor egy nőről is álmodom" - ismerte el a tibeti vezető a német lap újságírójának, azt azonban hozzátette: "Ilyenkor azonban álmomban eszembe jut az is, hogy szerzetes vagyok."

A papi nőtlenséget, a cölibátust ugyanakkor támogatásáról biztosította. "Szerzetesként az ember jobban átadhatja magát a hitnek" - fogalmazott a Nobel-békedíjas Tendzin Gyaco, aki szerint a szex az embert az állatokkal hozza közös nevezőre. "A cölibátus valami olyan, ami megkülönböztet engem az állattól" - fűzte hozzá a tibeti vezető, akit a Bild a világ egyik legbölcsebb és legokosabb koponyájaként jellemzett.

Születésnapjával kapcsolatban elmondta, hogy buddhista szerzetesként az csupán egy nap az életében. Páratlan szellemi és fizikai frissességével kapcsolatban pedig mindennapjaira utalt. "Kilenc órát alszom, meditálok, és lemondok a vacsoráról" - magyarázta a frissességének titkát. "Az elmúlt 50 évben nem vacsoráztam" - tette hozzá.

Az interjúban a dalai láma elismerte azt is, hogy bizonyos szempontból lustának tartja magát. Naponta legkevesebb öt órát meditál ugyan, sokat imádkozik, a buddhizmus írásait tanulmányozza, ugyanakkor kevés időt fordít angol nyelvtudásának javítására, illetve a számítógéppel kapcsolatos ismeretek elsajátítására - jelentette ki. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nincs is saját komputere, és több mint egy éve televízióját sem kapcsolta be. "Túl kevés az időm" - magyarázta mindezt.

A béke és a bölcsesség emberének tartott tibeti vallási és szellemi vezető számára a példakép II. János Pál pápa, leginkább a volt katolikus egyházfőt csodálta.

A politikusok közül pedig a legnagyobb elismeréssel az egykori német kancellárról, Willy Brandtról szólt, aki a hidegháború idején - amikor mindenütt bizalmatlanság uralkodott - új bizalmat teremtett Kelet és Nyugat között.

A jövőt illetően derűlátóan nyilatkozott, és ismét álmaira hivatkozott. Utalt arra: a hatvanas években egyszer azt álmodta, hogy 113 éves koráig él. És megálmodta azt is, hogy Kína nem marad örökké totalitárius rendszer.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.