Szól a "retroriadó"

Trianon osztrák szemmel: "itt valaki a revansra gondol"

Szól a "retroriadó" - írta a Die Presse című osztrák napilap szerdai számában megjelent, Magyarországgal foglalkozó vendégkommentár

2010.05.19 11:03MTI

A budapesti Keleti pályaudvaron a vonatra siető utas a chipsek, üdítők és szendvicsek között Vesszen Trianon!-feliratú pólókat is megpillanthat egy pavilon kirakatában - állt Sibylle Hamann bécsi újságíró írásában a jobboldali lapban.

Trianon, a Versailles-i palota az építész hallgató számára lehet érdekes, vagy az első világháborút lezáró békeszerződések aláírásának helyszíneként a történész számára. A rohanó utazó szemében mindenesetre nem egészen odaillőnek tűnik. De ez tévedés, mert Magyarországon "minden gyerek tudja", hogy mit értenek Trianon alatt: "a régi nagyságról szőtt kifakult álmokat, a megaláztatás szégyenével együtt" - írta.

Az új magyar parlament alakuló üléséről írva kiemelte többek között, hogy az új magyar kormányban egyáltalán nincsenek nők. Ez "egyedülálló Európában" - fogalmazott. Rámutatott arra is, hogy a képviselők padsoraiban is "majdnem kizárólag" férfiak ülnek, s hogy sokan bocskait viselnek. "Már ez is épp elég retró volna" - írta és még különösebbnek nevezte, hogy néhány, díszvendégeknek fenntartott helyen határon túli magyar képviselők foglaltak helyet. "Úgy ültek ott, egészen magától értetődően, mintha Magyarország egy éjszaka alatt néhány száz négyzetkilométerrel megnőtt volna" - fogalmazott. Schmitt Pál házelnök szavait felidézve azt írta, a képviselők "ezután 15 millió magyar sorsáért vállalnak felelősséget".

Kitért arra is, hogy a leendő kormány magyar állampolgárságot akar biztosítani a határon túli magyaroknak, s hozzátette: ők "az állampolgársággal részt vehetnek majd a választásokon". "Az ember nem tud szabadulni a benyomástól: itt valaki valamit vissza akar hozni. Itt valaki a revansra gondol." Minél hangosabban és minél buzgóbban beszélnek a hatalom birtokosai a múltról, ... annál jobban kell vigyázni, mert a jelen lesz veszélyes - zárult a Die Presse vendégkommentárja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.