Nem értette

Hét év után derült ki, hogy hiányos a kirakós

Hét év küszködés után derült ki egy brit nyugdíjas számára, hogy hiányzik monstre kirakósdijának egyelten darabkája.

2010.05.17 19:38MTI

A puzzle 5 ezer darabos, illetve a szóban forgó csak 4999. Az immár 86 esztendős Jack Harris a menyétől kapta még 2002 karácsonyára. Eredetileg úgy számította, hogy nyárra meglesz a művel. Nagyot tévedett. Az első évben pedig még a neje is segített neki, de 2004 februárjában elhunyt.

A puzzle végül hét évig foglalta le a nyugdíjas özvegyember ebédlőasztalát - és őt. A minap azután végre a finisbe érkeztek a munkálatok, ám kiderült: foghíjas a kirakósdi, a közepéről hiányzik egy darab.

Hogy hova lett, nem tudni, de nem kizárt, hogy a család egyik kutyája ette meg. A játékot gyártó cég közölte, hogy már rég leállt ennek a puzzle-nek a gyártásával, így tőle sem szerezhető be az 5000. darabka
- adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.