Döntött a Francia Államtanács
Nem lehet betiltani a burka viselését
Általánosan nem lehet betiltani a burka viselését - állapította meg a legmagasabb fokú francia közigazgatási hatóság, az államtanács, amelyet arra kért Francois Fillon kormányfő, hogy tanulmányozza a egész testet takaró női muzulmán ruha betiltásának jogi lehetőségét - jelentette szombaton a Le Figaro című lap.
2010.03.27 16:56MTIAz államtanács az általa készített jelentést néhány nap múlva kell hogy átadja a miniszterelnöknek. A "bölcsek" döntésüknél azt vették alapul, hogy a burka viselése veszélyezteti-e a közrendet - írja a lap, és tudni véli, hogy a jelentés szerint biztonsági okból be kell tiltani a testből látni semmit nem engedő viseletet, ugyanis mindenkit kell tudni azonosítani.
Tehát a burka hordható az utcán, de nem a közintézményekben. A tiltott területek közé tartoznának esetleg a pályaudvarok, a repülőterek, valamint a kényes kereskedelmi üzletek, vagyis bankok, ékszerboltok - írja a lap.
Az illetékes francia parlamenti bizottság még januárban azt ajánlotta a kormánynak, hogy tiltsa be az országban a burka viselését. A burkával kapcsolatos jogi rendelkezések más nyugat-európai országokban is napirenden vannak.
Január végén a liberális-konzervatív dán kormány a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött, s egy minapi felmérés szerint a nyugat-európaiak jelentős többsége pártolná a burka nyilvános viselésének betiltását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06