Igazságos és szent ügyekről beszélt...
Karadzic: "Ártatlan vagyok!"
Ártatlannak mondta magát hétfőn Hágában Radovan Karadzic, a háborús bűnökkel, népirtással vádolt egykori boszniai szerb vezető.
2010.03.01 10:59MTIA volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék előtt a most 64 éves Karadzic a vádirat ismertetésekor még megtagadta a jelenlétet, és kérte a tárgyalás elhalasztását. Arra hivatkozott, hogy a vád állításait tartalmazó 400 ezer gépelt oldalnyi szöveg áttanulmányozásához több időre van szüksége.
Három hónap szünet után hétfőn újabb tárgyalást tartottak. A vádlott ezúttal megjelent bírái előtt, és védekezésében azt állította, hogy "soha fel sem merült a szándék - sem a gondolat, de még kevésbe a terv - a muszlimok és horvátok kiűzésére" a boszniai szerbek által kikiáltott köztársaság területéről. Szerinte a boszniai szerbek csak meg akarták védeni önmagukat, javaikat, területüket.
A vád szerint az 1992-től 1995-ig tartó boszniai háborúban az egykori pszichiáter Karadzic volt a háborús bűnök, etnikai tisztogatások és népirtás "építőmestere". Ő tervelte ki a bűncselekményeket, ő alakította ki az ennek megfelelő politikát, és ő felügyelte a cselekményeket elkövető fegyveres erőket.
A népirtással, népirtásra való összeesküvéssel, valamint emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt Karadzicra akár életfogytig szóló szabadságvesztés is várhat. A vádirat 11 pontban összegzi a terhére rótt cselekményeket, így a srebrenicai mészárlást és a Szarajevó ellen 44 hónapon át tartó tüzérségi támadássorozatot. A vád összesen 407 tanút kíván megidézni.
A törvényszék tavaly novemberben hivatalból védőt rendelt ki Karadzic számára arra az esetre, ha a vádlott ismét megtagadná a személyes részvételt. Ezúttal azonban Karadzic saját jogi képviselőivel együtt jelent meg a tárgyalóteremben. A hétfői és a keddi tárgyalási napon nyílik módja arra, hogy érdemben nyilatkozzon az ügyészi állításokról, majd utána következik a bizonyítási eljárás.
A boszniai szerbek volt politikai vezetője az ellene felhozott vádakra reagálva, mondandójának mintegy bevezetéseként elöljáróban leszögezte: a szerbek "igazságos és szent" ügyért szálltak harcba Bosznia-Hercegovinában. Azt mondta, hogy a tárgyaláson nem csupán önmagát kívánja védeni, hanem annak a kis boszniai szerb népközösségnek a becsületét is, amely sokat szenvedett az elmúlt ötszáz évben.
Karadzic a hágai törvényszék előtt éles szavakkal bírálta a 90-es évek elejének muszlim bosnyák vezetőit, akik szerinte provokálták a szerbeket, és megölésükre szólították fel az embereket. Hozzátette, hogy e tekintetben a nyugati hatalmak - kiváltképpen az őket képviselő Richard Holbrooke amerikai diplomata - teljesen csődöt mondtak.
Kapcsolódó írások:
- Kétrendbeli népirtást rónak a háborús bűnös terhére!
- Büntetlenséget ígértek az amerikaiak a srebrenicai mészárosnak?
- A nagyhatalmak fedezték Karadzic-ot
- Ausztriából Magyarországra toloncolják Karadzic állítólagos volt testőrét
- Blic: Karadzic-ot védte az Egyesült Államok 2000-ig
- Karadzic nem nyilatkozott bűnösségéről első hágai meghallgatásán
- Képeken a háborús bűnös és tettei - Megérkezett Hollandiába Radovan Karadzic
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06