Túl lesznek az 1975-ös katonai puccson?
Bangladesben helyreállítják az ország korábbi világi alkotmányát
Bangladesben vissza fog kerülni az alkotmányba a világiság (szekularizmus) állami alapelve, miután a legfelsőbb bíróság törölte az 1975-ös katonai puccs után végrehajtott alkotmánymódosítást - közölte az ország igazságügyi minisztere.
2010.02.21 09:05MTI "Az ítélet fényében minden bizonnyal újra bevezetésre kerül az 1972-es világi alkotmány" - mondta Safik Ahmed helyi idő szerint szombat este. "Most már semmi sem gátol bennünket abban, hogy visszatérjünk a négy állami alapelvhez: a demokráciához, a nacionalizmushoz, a szekularizmushoz és a szocializmushoz, ahogyan azt a 1972-es alkotmányban megfogalmazták" - tette hozzá.
A négy alapelvet még az ország függetlenségét megteremtő Mudzsibur Rahman vette be az alkotmányba. Az ország 1971 márciusában Pakisztántól elszakadva vált függetlenné, s az új állam első elnökévé Rahmant választották. Az 1975-ös államcsíny során Rahmant, családja nagy részét és közeli munkatársait meggyilkolták a dakkai elnöki rezidencián. Az ország későbbi katonai vezetői felmentették a felelősségre vonás alól a puccsistákat, akiket csak azután állítottak bíróság elé, hogy Rahman Haszina nevű lányát 1996-ban miniszterelnökké választották.
Haszina Vazedet, Rahman két életben maradt lánya közül az egyik, aki 2009 óta ismét az ország miniszterelnöke, azon fáradozik, hogy lezárja az ország egyik legnehezebb korszakát, és elszámoltassa az államcsíny felelőseit. A puccsistákat 1998-ban ítélték halálra az elnök meggyilkolása miatt, idén január végén, a fellebbezések elutasítása után az államcsíny öt vezetőjén, volt katonatiszteken végre is hajtották az ítéletet. Február elején a legfelsőbb bíróság helybenhagyta az alsóbb fokú bíróság döntését, amely érvénytelenné nyilvánította a puccsisták által hozott úgynevezett ötödik alkotmánymódosítást. Ez törölte az alkotmányból a világiság alapelvét.
Az ellenzék két pártja, a Bangladesi Nacionalista Párt és az Iszlámi Banglades (Dzsamaat-e-Iszlami) fellebbezést nyújtott be a döntés ellen. Az igazságügyi miniszter közölte, hogy az emberek szabadon gyakorolhatják vallásukat, de tilos lesz a vallást politikai célokra felhasználni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06