Emlékművek avatásal, ünnepi műsorok
Október 23. - Megemlékezések az évfordulón Erdélyben
Erdély számos pontján emlékművek avatásával, ünnepi műsorokkal, kiállításokkal emlékeztek meg az 1956-os forradalomról.
2009.10.24 08:16MTISzili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke részt vett Kolozsváron az újonnan felállított 56-os emlékmű (a Temesváron élő Szakáts Béla alkotásának) avatási ünnepségén, szintúgy előző este a Kolozsvári Állami Magyar Operában rendezett ünnepi hangversenyen. Az Országgyűlés volt elnöke több helyen is beszédet mondott.
Egyebek között emlékeztetett a magyarországi és romániai demokrácia húsz esztendejére, hangsúlyozva, hogy 1956 történelmi tartást adott 1989-nek is. Kifejtette: 1956-ban az egész nemzet forradalma zajlott, hiszen annak a határon túl is volt hatása. 1956 három értéket képviselt, a szabadságot, a demokráciát és a függetlenséget.
Szili Katalin nagy hangsúlyt helyezett az egy nemzeten belüli egymás iránti felelősségvállalásra. Megállapította, hogy a magyarországi parlamenti erők között már megvan a politikai egyetértés a kettős állampolgárság kérdésében, most az a feladat, hogy mielőbb létrejöjjön a tartalmi egyetértés is közöttük.
A díszelőadáson Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kifejtette: "Október 23-án nemcsak a magyarországi forradalomra gondolunk, hanem a saját forradalmunkra, saját szabadságharcunkra is, hiszen 1956-ban, a nemzet egységét bizonyítva, az erdélyi magyarság is megvívta a maga szabadságharcát: nem más nemzetekkel, népekkel szemben, hanem egy hatalmas elnyomó országgal szemben, amely mindenkit rabságban akart tartani" – hangsúlyozta Markó Béla.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Pro Universitate Partium Alapítvány, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája szervezésében emlékeztek az évfordulón, megkoszorúzták a hősök és mártírok emléktábláját.
A réti református templomban emlékező istentiszteletet tartottak. Csíkszeredában koszorúzás volt az 1956-os kopjafánál, este pedig fáklyás felvonulást rendeztek. Ünnepi megemlékezés zajlott a Gloria Victis-emlékműnél Csíkszereda önkormányzatának, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának és a Volt Politikai Foglyok Szövetségének szervezésében. Kézdivásárhely is ünnepi megemlékezés színhelye volt.
A rendezvény keretében felavatták Vetró András szobrász alkotását, a forradalom tiszteletére felállított emlékművet.
A Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében Katkó Tamás és Haris László fotóművész nyitotta meg Lehel Jenő fotóművész 5 séta 1956 október végén Budapesten című kiállítását. Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Művelődési Házában adott ünnepi műsort a budapesti Ismerős Arcok zenekar. A produkció keretében részletek hangzottak el Márai Sándor, Illyés Gyula, Féja Géza, Bartis Ferenc, Wass Albert műveiből. Kovásznán a központi parkban álló 56-os emlékműnél tisztelegtek a forradalom áldozatainak emléke előtt.
Székelyudvarhelyen a Gondűző étteremben Trianon – 2. világháború – 1956: csonka magyarországi és Kárpát-medencei történelmi összefüggések címmel tartott előadást Lipusz Zsolt magyar–történelem szakos tanár. Ezután fáklyákkal vonultak a politikai üldözöttek és áldozatok Barátok temploma melletti emlékművéhez, ahol koszorút helyeztek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székelyudvarhelyi szervezetének tagjai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06