"Harc a békéért"?
Mianmar felé tart egy észak-koreai hajó
A dél-koreai YTN televízió szerint Mianmar felé vette az irányt az az észak-koreai hajó, amelyet egy amerikai haditengerészet egyik cirkálója követ.
2009.06.21 09:54MTIA Kang Nam szerdán futott ki észak-koreai kikötőjéből, és hírszerzési értesülések szerint Mianmar az úti célja - közölte a televíziós állomás. Amerikai illetékesek nem bocsátkoztak olyan találgatásokba, hogy mi lehet a hajó rakománya.
Az amerikai Fox News televízió viszont úgy tudja: a hajó Szingapúr felé tart. Az Egyesült Államok szoros szövetségese jelezte: ha a hajó valóban az ő kikötőjébe futna be, a megfelelő módon járnának el.
A Kang Nam az első észak-koreai, amelynek útját követik, azóta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta az Észak-Koreát sújtó szankciók megszigorítását. A büntető intézkedéseket azért hozták, mert Észak-Korea május 25-én tiltott atomrobbantást hajtott végre. Az újabb korlátozásokról szóló határozat megtiltja Phenjan számára a fegyverek exportját és a legtöbb fegyver importját. A BT ezenkívül felhatalmazta a világszervezet tagországait, hogy átvizsgálják a kommunista országba irányuló vagy onnan induló gyanús tengeri, szárazföldi és légi szállítmányokat és elkobozzák a tiltott termékeket.
A John McCain hadihajó legénysége felkészült arra, hogy parancs esetén feltartóztassa az észak-koreai vízi járműt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06