Bérgyilkost fogadott az apa
Apai szeretet: megölette lányát a miniszoknya miatt
Bérgyilkosokkal ölette meg lányát egy muzulmán azeri férfi; az oroszországi Szentpéterváron élő apa azért ítélte halálra 21 éves lányát, mert az úgymond a "nemzeti tradíciókat" figyelmen kívül hagyva miniszoknyát viselt.
2009.04.14 12:35MTIA férfi letartóztatására azt követően került sor, hogy múlt héten két másik azeri állampolgárt is őrizetbe vettek, akik beismerték az orvostanhallgató lány meggyilkolását. "Beismerték, hogy 100 ezer rubelt (655 ezer forintot) kaptak a férfitól, aki elmondásuk szerint meg akarta büntetni lányát, amiért a nemzeti hagyományokat figyelmen kívül hagyva miniszoknyát viselt" - közölte egy rendőrségi forrás.
A fiatal lányt március 8-án rabolták el Szentpétervár utcáin, majd a külvárosba vitték, és kétszer fejbe lőtték. A Szovjetunió összeomlása óta Oroszországban az ortodox keresztények körében, és a muzulmán közösségekben is újjáéledőben vannak a konzervatív vallási hagyományok, a szentpétervári mecset látogatóinak többsége azerbajdzsáni bevándorlók közül kerül ki. A kis kaukázusi állam lakóinak döntő része a muzulmán hit követője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06